Cseh kormányválság - A szociáldemokraták számára elfogadhatatlanok az államfő javaslatai

Külföld - 2017-05-12

A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) továbbra is azt követeli az államfőtől, hogy fogadja el Bohuslav Sobotka miniszterelnök javaslatát Andrej Babis kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter menesztésére. Milos Zeman javaslatai a kormányválság megoldására, amelyek Sobotka leváltásával is számolnak, a CSSD számára elfogadhatatlanok - döntött a párt vezetése pénteken délelőtt Prágában.

Bohuslav Sobotka az ülés után újságíróknak azt mondta: indokai Babis menesztésére nyomósak, a legfőbb indok az, hogy a pénzügyminiszter mindeddig nem tisztázta az adócsalás gyanúját, illetve azt, hogy saját érdekeire, politikai ellenfelei lejáratására használta fel a tulajdonában lévő médiát.

"Releváns okokról van szó, a javaslat a Hradzsinban van, és elvárjuk, hogy a köztársasági elnök az alkotmány szerint járjon el. Az elnök javaslatairól (a válság megoldásra) nem vitáztunk, azok a szociáldemokraták számára elfogadhatatlanok. Követeljük az általunk választott alkotmányos út betartását" - jelentette ki a szociáldemokrata miniszterelnök.

Milos Zeman, aki Sobotka javaslatát Babis menesztésére egyelőre nem hagyta jóvá, szerdán két javaslatot tett a koalíciós pártoknak a kormányválság megoldására: az elsőt, az előrehozott választásokat mindhárom párt azonnal elutasította. A második javaslatot, a jelenlegi kormány további működését - Sobotka és Babis, vagy ahogy Zeman fogalmazott, "a két kakas" nélkül - a pártok mindegyike előbb az elnökségében kívánta megvitatni. Ez utóbbi fórumon született pénteken a szociáldemokraták elutasító döntése.

Az Andrej Babis vezette ANO mozgalom számára viszont elfogadható a javaslat. Babis a közszolgálati televízióban pénteken reggel úgy nyilatkozott: felkészült arra, hogy meneszteni fogják a kormányból. Az ANO az új pénzügyminiszternek Babis eddigi helyettesét, Alena Schillerovát szeretné javasolni. Sobotka ezt nem kívánta kommentálni, de Lubomír Zaorálek külügyminiszter, pártalelnök újságíróknak azt mondta, hogy Schillerová a CSSD számára elfogadhatatlan.

Andrej Babist adócsalással és a korábban tulajdonában lévő sajtóorgánumok saját politikai céljaira való törvénytelen felhasználásával gyanúsítják. Babis a vádakat elutasítja, s azt állítja: politikai kampány folyik ellene, ezért önként nem kíván lemondani.