Csehországban csak a kórházi helyzet javulása esetén mérséklik az óvintézkedéseket

Külföld - 2021-01-19

A cseh kormány képviselői jelezték, hogy az érvényben lévő óvintézkedések esetleges mérséklését alapvetően a kórházi betegek számának jelentős csökkenésétől teszik függővé, de mivel ez nőtt, egyelőre nem lehet számítani enyhítésekre.

Csehországban hétfőn 7590 új koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi tesztek, 1800-zal kevesebbet, mint egy hete. A kórházban kezeltek száma azonban mintegy 300-zal 6666-ra emelkedett, közülük 1089 állapota súlyos - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden reggel nyilvánosságra hozott kimutatásból.

Jan Blatny egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy az óvintézkedéseket csak akkor kellene mérsékelni, ha a kórházban kezeltek száma 3000 alá esik. Ilyen helyzet legutóbb október közepén volt.

Az öt sávra osztott százpontos hivatalos kockázati táblázat alapján Csehországban december 27-e óta ugyan a legszigorúbb, ötödik sávra érvényes óvintézkedések vannak érvényben, de a gyakorlatban a reális járványhelyzet már hatodik napja az enyhébb negyedik sávnak felel meg.

A kormány a sávokba való besoroláson és az ennek megfelelő óvintézkedéseken akkor változtat, ha a járványügyi adatok hét napon át jobbak, vagy három napon át rosszabbak, mint az érvényben lévő csomag.

A járvány terjedési mutatója jelenleg 0,76, míg hétfőn 0,71 volt. A legmagasabb szinten - 1,45 - ez a mutató január elején volt.

A járvány márciusi kirobbanása óta a koronavírus szövődményeiben eddig 14 646 ember halt meg. Hétfőn 74 új halálesetet jeleztek, de ez a szám a későbbi pontosítások alapján általában emelkedik. Januárban naponta átlagban 150 körül alakult az elhalálozások száma.

A napi 20-25 ezer tesztből hétfőn 27 százalék hozott pozitív eredményt, ami csökkenő tendenciára utal. Az utóbbi hét nap átlaga 28,6 százalék.

Csehországban január 22-ig szükségállapot van érvényben. Andrej Babis miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány kérni fogja a parlamenttől a szükségállapot további 30 nappal való meghosszabbítását. Több óvintézkedés ugyanis csak szükségállapot idején lehet érvényben.