Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.
A "Nincsenek királyok" ("No Kings") címen meghirdetett tiltakozásokon egyebek közt az elnök illegális bevándorlókkal szembeni intézkedéseit bírálták, a kormányzási stílusát pedig "diktatúrához" hasonlították
Az első becslések szerint több tízezren gyűltek össze New York belvárosában és Washington központi részén, a National Mall területén. A főváros elővárosaiban, a belvárosba vezető sugárutak mentén is több helyen szerveztek helyi megmozdulásokat.
A Demokrata Párt egyik fellegvárának tartott Kaliforniában is több helyen szerveztek tiltakozásokat.
A megmozdulásokhoz csatlakozott több vezető demokrata politikus, köztük Chuck Schumer, a Kongresszus felsőházának vezető demokrata szenátora, valamint a szélsőbaloldalhoz sorolt, demokratákhoz közelálló független szenátor, Bernie Sanders.
Előzetesen Egyesült Államokszerte több mint 2000 helyszínre jelentettek be tiltakozásokat aktivisták és civil szervezetek.
Donald Trump januári hivatalba lépése óta az amerikai baloldal harmadik alkalommal szervezett összehangolt országos akciónapot a republikánusok vezette kormányzat ellen.