Donald Tusk: a kormány jóváhagyására lesz szükség a két legnagyobb lengyelországi kereskedelmi televízió megvételéhez

Külföld - 2024-12-11

Megengedhetetlen, hogy "ellenséges államok" beavatkozzanak a lengyelországi választási folyamatokba, ezért rövidesen a kormány jóváhagyására lesz szükség a Lengyelországban működő két legnagyobb kereskedelmi televízió megvételéhez - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán Varsóban.

A miniszterelnök észt hivatali partnerével, Kristen Michallal közösen tartott sajtókonferenciáján tette a bejelentést.

Utalva arra, hogy a kétoldalú tárgyalás napirendjén a kiberbiztonság is szerepelt, Tusk a romániai elnökválasztást idézte fel.

Úgy ítélte meg: a romániai fejlemények megmutatták Oroszország "szüntelen készségét arra, hogy egyre rafináltabb eszközök és műveletek révén (…) beavatkozzon az európai államok életébe és politikai döntéshozatalába".

Ebben az összefüggésben a lengyel kormányfő kijelentette: szeretné megerősíteni "azon pletykákat, melyek szerint Keleten akadnak olyanok, akik érdekeltek a lengyelországi média átvételében, valamint azok munkájának befolyásolásában". Tusk "nagyon komoly ügynek" nevezte a témát.

A Lengyelországban sugárzó, amerikai tulajdonú TVN és lengyel tulajdonú Polsat televíziókat a megvételük előtt - ha arra kerül a sor - felveszik a védett, stratégiai cégek listájára - jelentette be Tusk. Az intézkedés a jövő héten kormányrendelet formájában is testet ölt - közölte.

A védett cégek ügyében átlátható módon döntenek majd - ígérte. Megengedhetetlennek nevezte, hogy "ellenséges államok arcátlan módon beavatkozzanak Lengyelország hétköznapjaiba, gazdaságába, választási folyamataiba".

Tusk bejelentését a fő lengyel ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) több politikusa bírálta.

Sebastian Kaleta alsóházi képviselő, volt igazságügyi miniszterhelyettes az X-en felidézte: a média működését érintő fenyegetéseket megelőzendő a PiS vezette korábbi kormány 2021-ben tervezetet készített elő a médiaszolgáltatási engedélyek szabályozásáról.

Mivel az előírásokat az előző kormány idején nem sikerült módosítani, a TVN-t érintő ügyletek akadályozása törvénytelen lesz - hangsúlyozta Kaleta.

A Kaleta által említett tervezetet az akkori ellenzék, ezen belül a Tusk vezette Polgári Platform, valamint az amerikai diplomácia is a TVN ellen irányuló lépésként értelmezte.

Rafal Bochenek, a PiS szóvivője az X-en azt írta: a kormányfő által most bejelentett intézkedés "egyetlen indoka az, hogy a TVN Tusk stratégiai pártpolitikai propagandacsöve".

A Polsat és a TVN mások mellett a két legnézettebb lengyelországi hírtelevíziót (Polsat News, TVN24) is működteti. A Polsat televízió a lengyel Polsat Csoport tulajdona. A TVN az amerikai Discovery társaság tulajdonában áll, és sajtóértesülések szerint a cég fontolgatja a lengyelországi televízió eladását.