"Dzsihádra" készülő terrorista hálózatot számolt fel a marokkói titkosszolgálat

Külföld - 2006-08-08

A marokkói titkosszolgálatok felszámoltak egy iszlámista terrorista hálózatot, amelynek vezetője "dzsihádot" (szent háborút) akart indítani az észak-afrikai országban - számolt be róla a marokkói nemzeti hírügynökség.

Iszlám szélsőségesek a háttérben

A korábban ismeretlen Dzsamáat Anszár al-Mahdi (A Mahdi Híveinek Csoportja) 44 tagját letartóztatták, valamint robbanószereket, laboratóriumi felszereléseket és propagandaanyagokat foglaltak le - írta a MAP egy belügyminisztériumi közleményt idézve. Vezetőjük radikális iszlámistákat toborzott azt tervezve, hogy kitanítja őket robbanószerek használatára, fegyvereket vásárol, és az ország északnyugati részéből - Nador vagy Vezzán térségéből - kiindulva "dzsihádot" indít.

 

A csoport az ehhez szükséges pénzt bankrablással, pénzszállítmányok elrablásával valamint egyszerű személyi kölcsönből akarta előteremteni. A marokkói kormány korábban az év folyamán arról számolt be, hogy egy 2003-as nagyszabású merénylet óta több mint ötven terrorista sejtet számoltak fel, és több mint kétezer gyanúsítottat vettek őrizetbe. 2003-ban Casablancában, az egyébként nyugodt afrikai arab ország pénzügyi központjában 45 ember életét oltották ki öngyilkos merénylők. A hatóságok szerint a merényletek hátterében iszlám szélsőségesek állhattak, akik életunt, befolyásolható fiatalokat vettek rá a robbantások elkövetésére.

(MTI)