Elfogtak Ukrajnában egy harminc országban körözött hackert

Külföld - 2018-02-26

Az ukrán kiberrendőrség őrizetbe vett Kijevben egy hackert, akit harminc országban köröznek, és aki a világ egyik legkártékonyabb hackerhálózatának szervezője - közölte hétfőn internetes honlapján az ukrán rendőrség kiberbűnözés elleni osztálya.

A férfi szervezője volt az Avalanche (Lavina) néven hét éven át működött hálózatnak, amely kártékony szoftverek segítségével kibertámadásokat hajtott végre, és bűnszövetkezetek piszkos pénzének tisztára mosását szolgáló illegális pénzátutaló rendszereket is működtetett.

Világszerte legalább félmillió számítógépet fertőztek meg, az általuk okozott kár nagyságát több száz millió euróra becsülik. Az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) korábbi közlése alapján több mint 180 országban azonosították a hálózat által terjesztett kártékony szoftverek áldozatait.

A férfinél - akit az ukrán hatóság egyelőre nem nevezett meg - őrizetbe vételekor más személy nevére kiállított ukrán iratot találtak, amellyel Kijevbe érkezett. Az általa bérelt lakásban végzett házkutatás során notebookot, egyéb számítástechnikai eszközöket és készpénzt foglaltak le a hatóságok.

Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy 2016 novemberében egyszer már őrizetbe vették Ukrajnában az ország keleti részében lévő Poltava városában lakcímmel rendelkező 33 éves férfit. Az illetékes poltavai bíróság azonban elutasította az ügyészség indítványát a férfi előzetes letartóztatásba helyezésére, és szabadon engedte, ami után a férfi eltűnt, így nemzetközi körözést adtak ki ellene.

A hackert az ukrán hatóságok csalással, pénzmosással, számítógépek működésébe történő illetéktelen beavatkozással, és hatóságokkal szembeni ellenállással gyanúsítják.

Az Avalanche hálózat ellen Németországban is indult büntetőeljárás.