Elutasították első fokon az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését

Külföld - 2011-07-18

Elutasította a bukaresti törvényszék első fokon az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését - adta hírül hétfőn a romániai magyar média.A Krónika és a Háromszék című napilapok tudósítása szerint a bukaresti törvényszék a július 14-én hozott és a hétvégén közzétett határozatában utasította el az új romániai magyar politikai alakulat jogi bejegyzését. A törvényszék indoklása a következő hetekben lesz nyilvános.

Az új magyar pár bejegyzését a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezte. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke a Krónikának elmondta: a kedvezőtlen döntés ellenére "nem estek kétségbe", a következő időszakban is folytatják a szervezetépítést, ugyanakkor arra készülnek, hogy az indoklás ismeretében fellebbezzenek a táblabíróságon.

    Toró szerint az elutasítás mögött egyrészt a létrehozandó párt magyar elnevezése állhat, Camelia Dinita ügyész ugyanis korábban megjegyezte: Romániában a román a hivatalos nyelv. Csakhogy kétnyelvű - román és magyar - pártnév bejegyzésére már volt precedens, mégpedig a Magyar Polgári Párt esetében - írja a Krónika.

    Az új párt bejegyzését megóvó magánszemély és szervezet kifogásolta azt is, hogy az alakulat nevében szerepel az erdélyi meghatározás. A Román Demokrata Párt (PDR) képviselői például óvásukban leszögezték, hogy Erdély néven nem létezik közigazgatási egység az országban, és ez a meghatározás szerintük ellentmond annak az alkotmányos tézisnek, miszerint Románia egységes nemzetállam.

    Toró elfogadhatatlannak tartja a törvényszék határozatát, és reméli, a fellebbviteli szerv elfogadja az érveiket. Bízik abban is, hogy a táblabíróság már augusztusban napirendre tűzi fellebbezésüket, a törvényszéknek ugyanis harminc nap áll rendelkezésére közzétenni indoklását.

    A Krónika megállapítja, hogy miközben a törvényszék június végén elutasította az új párt bejegyzésének ügyében eljáró Laura Carcia bírónő visszahívását célzó kezdeményezést, a pártbejegyzés elutasításáról most mégis egy másik bíró mondta ki az ítéletet. Toró szerint Romániában nem könnyű bejegyezni egy pártot, és szerinte a mostani határozat hátterében politikai döntések húzódnak meg. Szerinte teljesen nyilvánvaló volt az ügyész politikai befolyásoltsága, és hozzátette: elégtétel számára, hogy a törvényszék nem emelt kifogást az alakulat alapszabályával, illetve a néhány hónap alatt összegyűjtött közel 30 ezer aláírással szemben, és elutasította a kézjegyek hitelességét firtató óvásokat is.

    A Háromszék emlékeztet, hogy csütörtökön a bukaresti törvényszék három óvást tárgyalt, a bíró azonban mindhármat elutasította. Egyetlen óvás maradt függőben, és ez a döntés jelent meg hétvégén a törvényszék honlapján, amit csak jövő hétre vártak.

 

 

 

Mti