Elvezették a vármegyések vezetőjét a szlovák belügyminisztérium elől

Külföld - 2006-09-17

A szlovák rendőrség szombat délután elvezette Toroczkai Lászlót, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a szlovák belügyminisztérium épülete elől, ahol félszáznál is több újságíró várta őt, az általa meghirdetett sajtótájékoztatóra

A mozgalom tagjai eredetileg a szlovák belügyminisztérium előtti nagygyűlésén akartak hangot adni a szlovákiai magyarellenes incidensek miatti tiltakozásuknak. Bár a tüntetést a szlovák hatóságok betiltották, Toroczkai mégis megjelent, arra hivatkozva, hogy turistaként érkezett Pozsonyba. Miután Toroczkai az illetékes óvárosi kerületi hivatal felszólítására sem távozott, rendőrök egy csoportja elvezette őt, és elszállította, vélhetően kihallgatásra.

         A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjével előzőleg ismertették Peter Ciernik kerületi polgármester keddi, a tüntetést betiltó döntését, amelyet később Andrej Durkovsky főpolgármester is megerősített. Toroczkai válaszul arra hivatkozott, hogy magánemberként tartózkodik a helyszínen, miután a sajtónak mindössze azt a szándékát jelezte, hogy Pozsonyba készül, és szombaton 15 órakor a belügyminisztérium épülete elé várja az újságírókat. Röviddel ezután a helyszínen tartózkodó rendőrök egy csoportja az újságírók gyűrűjéből - mondhatni rajtaütésszerűen - egyelőre nem pontosítható indoklással a HVIM vezetőjét a helyszínről elvezette, és személygépkocsival meg nem jelölt helyre, vélhetően kihallgatásra előállította.

A helyszínen tartózkodó Peter Ciernik polgármester az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy a nevezett úr egy tilalmi rendelet ellenére tartózkodott a betiltott tüntetés korábban megjelent helyszínén, ahol egy transzparens felmutatására tett kísérletet.

Toroczkai előállítása után a HVIM Pozsonyba érkezett további hat tagja, köztük Zagyva György Gyula, a mozgalom alelnöke konzuli segítségért fordultak a pozsonyi magyar nagykövetséghez, ahol Szabó József tanácsos, a nagykövetség ügyeletese közölte velük: Toroczkai úr is ugyanúgy megkapja azt a konzuli védelmet és segítséget, ami minden külföldön bajba jutott magyar állampolgárt megillet.

        Zagyva György Gyula az MTI-nek elmondta: a mozgalom elnöke mindössze azt szerette volna bemutatni, hogy eredetileg - tíz autóbusznyi emberrel - milyen transzparenssel készültek Pozsonyba. "Ezerszáz év béke és együttélés - ki akarja ezt felrúgni?" - hirdette volna a felirat. A HVIM alelnöke pontosította, hogy elnökük már pénteken átlépte a magyar-szlovák határt, szombatig Révkomáromban tartózkodott. További nyolc társuk csak szombaton követte: őket a határon feltartóztatták, de később átengedték, két ember kivételével, akiket visszafordították. Történt ez annak ellenére, hogy arra hivatkoztak: a szlovák JoJ Televízió meghívására mennek.

(MTI)