Európai városok polgármestereinek csúcstalálkozóját és kulturális konferenciát rendeztek az elmúlt hétvégén Kassán. A három napos rendezvényre Debrecen is meghívást kapott. A kelet-szlovákiai település 2013-ban pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre, nemzetközi kapcsolatait is ennek jegyében igyekszik ápolni.
A finn, francia, német, lengyel, magyar, cseh, román és szlovák városok képviselői közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben hangsúlyozták a történelmi hagyományok és a közös kulturális értékek megismerésének jelentőségét, a kölcsönös megértés fontosságát, és kifejezésre juttatták szándékukat a további együttműködésre. A résztvevők vállalták, hogy a dokumentumot eljuttatják testvérvárosaikhoz, így mintegy 100 európai város ismerkedhet meg az állásfoglalás tartalmával.
EURÓPAI VÁROSOK NYILATKOZATA
Mi, Európai városok polgármesterei és képviselői, akik 2007. október 5-7. között Košice (Kassa) városában találkoztunk, ezennel kijelentjük és igazoljuk, hogy tiszteletben tartjuk országaink és egész Európa történelmét, hagyományait és értékeit, amelyek a folyamatosan fejlődő kulturális együttműködés közvetítésével kötnek össze bennünket. Ez értékes forrást képvisel a közös kultúrájú Európában, amely gazdagítja az egész világ kultúráját, nyomait ott hagyja minden korszakban és olyan alap, amelyet tiszteletben tartunk, védünk és fejlesztünk a jövő generációk számára.
A kultúra jelenleg a fejlett polgári társadalom oszthatatlan része, és minden ember életére hat. A közös kulturális örökség kölcsönös megismerése és tudatosítása, főként a kultúrák sokszínűsége gazdagít bennünket, széles teret nyújt az összeurópai kulturális együttműködésnek. Önkormányzati feltételek között a hagyományok és szokások sokféleségét a harmonikus együttélés melletti, a kölcsönös sértések-, fölérendeltségek-, nacionalista, rasszista, soviniszta megnyilvánulások nélküli nyugalomra és kölcsönös megértésre törekvés kíséri azért, hogy ezekből kezdeményezések szülessenek a társadalom folyamatos fejlesztésére és a szilárd baráti kapcsolatok kialakítására.
Mi, a városok képviselői ismerjük a széleskörűen megfogalmazott partnerépítés növekvő szükségességét és pozitív hatását városaink polgáraira és az önkormányzatok működésére, ezért elkötelezzük magunkat a további kulturális együttműködés mellett.
Jóváhagyjuk a konferencia következtetéseit, és kötelezettséget vállalunk, hogy ezeket kulturális intézményeinkkel javaslat formájában megismertetjük, és üzenetüket további országokban is terjesztjük.
Kelt, Kassán 2007. október 6-án