Felháborodtak a muzulmánok a pápa idézetén

Külföld - 2006-09-15

Már szinte az egész muzulmán világ felháborodott azon, amit XVI. Benedek pápa Németországban a vallás és az erőszak bizonyos történelmi összefonódásáról mondott.

Már a németországi muszlimok is felháborodásukat fejezték ki XVI. Benedek pápa Bajorországban elhangzott némely mondata miatt. A római katolikus egyházfő egy alkalommal egy sok száz évvel ezelőtti zajlott hitvitából szó szerint idézett annak illusztrálásaként, hogy bizony a vallással újra és újra visszaéltek egyesek, az erőszakot, a fanatizmust vallási köntösbe burkolták.

 

Az egyik bizánci császártól tehát egy sok száz évvel ezelőtti hitvitában elhangzott, és a pápa által csupán idézett szöveg úgy szól, hogy Mohamed csak gonoszat és embertelenséget terjesztett, semmi jót nem adott a világnak. A pápa egyértelművé tette máskülönben, hogy idézetről, és nem saját véleményéről van szó, mindezt tehát abban az összefüggésben említette, hogy az erőszak és a vallás némelykor találkozhat egymással, és ez szerinte nagyon elítélendő.

 

Mindenesetre a muzulmán világban, ahogy híre megy a Bajorországban elhangzottaknak, szinte óráról órára növekszik a felháborodás. Törökországban hivatalosan is felszólították a pápát: kérjen bocsánatot. A németországi muzulmánok központi tanácsa tapintatlanságot vet Benedek pápa szemére, és számon kéri tőle, hogy miért éppen azt hozta szóba, amit, miért nem például azt, hogy micsoda embertelenségek történtek a keresztes hadjáratok során, vagy hogy a keresztény inkvizítorok miként üldözték a muszlimokat és a zsidókat például Spanyolországban. (forrás: Magyar Rádió)