Jelentősen nőtt Sir Keir Starmer brit miniszterelnök népszerűsége a július 4-én tartott nagy-britanniai parlamenti választások óta a hétfőn ismertetett legfrissebb felmérés szerint.
A választáson a Starmer vezette Munkáspárt - a korábbi legnagyobb ellenzéki erő - elsöprő győzelmet aratott, és 14 év óta először ismét kormányt alakíthatott.
A párt 412 képviselői helyet nyert a 650 fős londoni alsóházban, 211-gyel többet, mint a 2019-ben tartott előző parlamenti választáson, és ezzel 174 fős többségre tett szert a többi alsóházi frakció együttes létszámához képest.
A Konzervatív Párt, amely 2010 óta volt kormányon, ugyanakkor 250 parlamenti mandátumot veszített, és ezzel 121-re csökkent frakciójának létszáma. Ez a konzervatívok legrosszabb választási eredménye a párt eddigi történetében.
A legnagyobb brit közvéleménykutató intézet, a YouGov hétfő este ismertetett, 2089 brit választópolgár bevonásával elvégzett országos reprezentatív felmérése kimutatta, hogy Starmer népszerűsége statisztikailag szignifikáns mértékben nőtt a választási kampány és a kormányalakítás óta.
A vizsgálat szerint a munkáspárti miniszterelnökről a britek 43 százalékának kedvező a véleménye. A YouGov kiemeli, hogy a kampányidőszakban a választók átlagosan 37 százaléka tartotta rokonszenvesnek a Labour vezetőjét.
Jelentősen csökkent egyidejűleg azoknak az aránya, akik nem szimpatizálnak Starmerrel; a kampány idején átlagosan 53 százalék tartotta ellenszenvesnek a munkáspárti vezetőt, jelenleg azonban a választók 45 százaléka ítéli meg kedvezőtlenül a Labour-kormány miniszterelnökének személyét.
A YouGov hangsúlyozza, hogy Starmer megítélésének mostani mínusz 2 százalékpontos nettó egyenlege gyakorlatilag semleges megoszlásnak tekinthető.
Ez sokkal jobb, mint a konzervatív vezetésről a választások előtt alkotott lakossági vélemény.
Rishi Sunak volt konzervatív párti miniszterelnökről a YouGov által a július 4-i választás előtt elvégzett utolsó felmérés szerint a britek 72 százaléka mondott kedvezőtlen véleményt, és mindössze 21 százalék tartotta rokonszenvesnek a konzervatívok vezetőjét, vagyis Sunak választói megítélésének nettó megoszlása mínusz 51 százalékpont volt miniszterelnöki időszakának utolsó napjaiban.