Felmondta a koalíciós szerződést a Szlovák Nemzeti Párt elnöke

Külföld - 2017-08-07

Felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb szlovák tömörülés, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke hétfőn - jelentette az SNS sajtóosztályának közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A politológus véleménye szerint az SNS mostani lépésével nem előrehozott választások kikényszerítését célozza.

Andrej Danko, az SNS elnöke, aki a pozsonyi törvényhozás házelnöke is egyben, döntését azzal indokolta, hogy elkerülhetetlenné vált a koalíción belüli kapcsolatok újratárgyalása, és újra kell fogalmazni a kormány - a jövő évi költségvetésben tükröződő - prioritásait, amire szerinte a koalíciós pártok egymással szembeni bizalmának megújítása miatt van szükség.

"A jó szociális-gazdasági helyzet 2017-ben azt mutatja, hogy új kihívásokra és prioritásokra kell összpontosítani, s ezeket meg kell jelentetni a koalíciós szerződésben és a kormány új programjában is. Ha az állam gazdasága jól működik, azt a lakosság is meg éreznie" - szögezte le Andrej Danko, a meglepetésként ható döntést indokolva.

Az SNS elnökének bejelentésére a vezető kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) egyelőre érdemben nem reagált, csak annyit közöltek, hogy a kialakult helyzettel a párt legfőbb vezetése fog foglalkozni.