Francia közéleti személyiségek tiltakoznak az iszlamista antiszemitizmus ellen

Külföld - 2018-04-22

Háromszáz francia közéleti személyiség írta alá az "iszlamista radikalizmusból fakadó újfajta antiszemitizmus" elleni kiáltványt.

A Le Parisien című napilapban vasárnap megjelent írás elítéli azt is, hogy a média nem beszél arról, hogy egyes városrészekben "csendes etnikai tisztogatás" folyik.

"Azt kérjük, hogy váljon nemzeti üggyé az antiszemitizmus jelentette demokratikus csőddel szembeni küzdelem, mielőtt még nem késő. Mielőtt Franciaország már nem lesz Franciaország" - olvasható a jobb- és baloldali politikusok által is aláírt kiáltványban

Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő mellett három volt miniszterelnök, a szocialista Bernard Cazeneuve és Manuel Valls, a konzervatív Jean-Pierre Raffarin, valamint Párizs volt baloldali polgármestere, Bertrand Delanoe és a jobboldali Köztársaságiak vezetője, Laurent Wauquiez is aláírta a dokumentumot, amelyen Charles Aznavour énekes és Gérard Depardieu filmsztár kézjegye is szerepel, valamint zsidó, muzulmán és katolikus vallási vezetők is csatlakoztak a felhíváshoz.

"A közelmúltban 11 zsidót gyilkoltak meg, másokat pedig megkínoztak iszlamista radikálisok, azért mert zsidók voltak" - írták az aláírók, emlékeztetve egy 2006-os esetre, amikor egy zsidó férfit, Ilan Halimit váltságdíjat követelve elrabolt és halára kínzott egy külvárosi banda, a 2012-es dél-franciaországi iszlamista merényletsorozatra, amikor egy toulouse-i zsidó iskola előtt három gyerekkel és egy tanárral végzett egy fegyveres, a 2015-ös zsidó élelmiszerboltban elkövetett túszejtésre, amelyben négyen vesztették életüket, valamint arra, hogy 2017-ben egy 65 éves zsidó nőt, Sarah Halimit, egy hónappal ezelőtt pedig a 86 éves Mireille Knollt gyilkolta meg a szomszédja. A március 23-i antiszemita jellegű gyilkosságot követően ezrek tiltakoztak Párizsban egy csendes meneten az antiszemitizmus ellen.

Az aláírók arra is emlékeztetnek, hogy Párizs környékén mintegy 50 ezer zsidó volt kénytelen a közelmúltban lakhelyet változtatni, mert nem érezte magát biztonságban egyes külvárosokban.

"Csendes etnikai tisztogatás folyik Emile Zola és Clemenceau hazájában" - fogalmaznak az aláírók, akik szerint a média hallgatását a legutóbbi gyilkosság utáni tiltakozó menetnek sikerült végre megtörnie.

A külvárosi kerületekben a muzulmán identitásra hivatkozva terjedő újfajta antiszemitizmus megfékezése érdekében az aláírók úgy vélik, hogy "a Koránnak a zsidók, a keresztények és a hitetlenek meggyilkolására és megbüntetésére felszólító sorait a teológiai hatóságoknak kell elavultnak nyilvánítaniuk, ahogy az korábban történt a Biblia összeférhetetlenségeivel és a II. Vatikáni Zsinattal megszüntetett katolikus antiszemitizmussal is, annak érdekében, hogy egyetlen hívő se hivatkozhasson szent szövegre, amikor egy bűncselekményt követ el".

A belügyminisztérium adatai szerint az antiszemita cselekmények 2017-ben hét százalékkal csökkentek, és a tendencia három éve csökkenést mutat. A súlyos esetek száma (erőszak, gyújtogatás, rongálás, gyilkossági kísérlet) viszont 26 százalékkal nőtt.

A zsidó közösség a francia lakosság alig 0,7 százalékát teszi ki, de minden harmadik gyűlöletkeltő bűncselekménynek zsidók a célpontjai, ami elemzők szerint a pénzhez és a hatalomhoz kapcsolódó hagyományos antiszemita előítéletekkel függ össze.

A francia kormány márciusban hirdette meg második programját a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen, "könyörtelen harcot" ígérve az interneten terjedő "sártenger" ellen.

A közéleti személyiségek kiáltványával párhuzamosan szerdán jelenik meg egy tudományos kötet Az új antiszemitizmus Franciaországban címmel 15 tanulmánnyal, amelyeket többek között Pascal Bruckner filozófus, Luc Ferry volt oktatási miniszter és Philippe Val, a Charlie Hebdo szatirikus hetilap volt főszerkesztője jegyez.