Lemondott Gilles Pennelle francia európai parlamenti képviselő a Nemzeti Tömörülés (RN) főigazgatói posztjáról, miután Marine Le Pen pártja még a relatív többséget sem tudta megszerezni az előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában az első fordulós győzelme után - erősítették meg kedden a pártvezetéshez közeli források a Le Monde című napilap értesülését.
Gilles Pennelle dolgozta ki a miniszterelnöki hivatal nevét viselő, úgynevezett Matignon-tervet, amelynek célja az volt, hogy a párt a kormányzásra felkészülten álljon egy előrehozott választás esetén. Erre támaszkodva Jordan Bardella pártelnök és Marine Le Pen nemzetgyűlési frakcióvezető az elmúlt hónapokban rendszeresen kérte a választás kiírását Emmanuel Macron államfőtől.
Három héttel azután, hogy az európai parlamenti választások eredményére hivatkozva a köztársasági elnök feloszlatta a parlament alsóházát és előrehozott választást írt ki, az RN és szövetségesei minden idők legjobb eredményét érték el az első fordulóban a szavazatok harmadának elnyerésével, de a második fordulóban a harmadik helyen végeztek, s csak 143 mandátumot tudtak megszerezni a kormányzáshoz szükséges 289-ből, ami pedig a kitűzött célja volt az RN-nek.
Miközben a párt vezetői korábban azt hirdették, hogy "csak meg kell nyomni egy gombot", s a Matignon-terv alapján minden választókerületben készen állnak az RN kormányzóképes jelöltjei, a két forduló közötti kampányban több jelölt miatt magyarázkodniuk kellett egyebek között azért, mert felkészületlennek bizonyult, vagy a közösségi oldalain rasszista meggyőződésének adott hangot.
Jordan Bardella, az RN elnöke hétfőn vállalta a felelősség egy részét pártja veresége miatt. "Mindig követünk el hibákat, én is elkövettem néhányat" - mondta a pártelnök. "Fejlődnünk kell a helyi beágyazottságunk javítása, és egyes jelöltek kiválasztása terén is. Kimondom egyértelműen, hogy egyes választókerületekben nem jó választásokat hoztunk" - mondta Bardella.