George Bush ismét vétózni fog?

Külföld - 2007-01-12

Az embrionális őssejtekkel folytatott kutatások szövetségi támogatásáról döntött csütörtökön az amerikai képviselőház, George Bush azonban ismét elnöki vétót helyezett kilátásba. A washingtoni törvényhozás alsóházában 253-174 arányú szavazáson fogadták el a törvényjavaslatot, ami azonban elmarad az elnöki vétó leküzdéséhez szükséges kétharmados többségtől.

Ez volt az első törvényjavaslat, amelyről szavazott a demokraták tavaly novemberi választási győzelme nyomán január óta új összetételben működő képviselőház.

   

George Bush tavaly már megtorpedózta a mostanival azonos kezdeményezést, és a Fehér Ház csütörtökön közölte, az elnök ezúttal sem hagyja jóvá a javaslatot. A Fehér Ház állásfoglalása szerint a javaslat ugyanis azt irányozza elő, hogy az adófizetők pénzéből "az emberi élet megsemmisítését támogassák és ösztönözzék a kutatások érdekében".

   

Az embrionális őssejtek kutatásáról évek óta kiterjedt vita folyik az Egyesült Államokban. A tucatnyi betegség gyógyítása szempontjából ígéretes kutatásokhoz használt őssejteket többnyire ugyanis in vitro fertilizációval, vagyis lombikbébi-módszerrel előállított, mélyhűtött embriók megsemmisítésével lehet kinyerni. Az abortuszt ellenző politikusok és a hasonlóképpen gondolkodó választók hevesen ellenzik az ilyen kutatások finanszírozását.

   

A képviselőház kisebbségi, republikánus frakciójának vezetője, az ohiói John Boehner kijelentette: csak az olyan őssejt-kutatásokat támogatja, amelyekhez nem kell kioltani emberi életet. Szerinte a szövetségi pénzekből csak olyan erkölcsös módszerekkel végzett kutatásokat lehet támogatni, amelyek tiszteletben tartják az emberi élet szentségét.

   

A tudósok és a kutatásokat támogató demokraták viszont azzal érvelnek, hogy az őssejtek segítségével gyógyítani lehetne például különböző szívbetegségeket, továbbá az Alzheimer- és Parkinson-kórt. Az embrionális őssejtek ugyanis képesek átalakulni az emberi szervezetet alkotó több mint 220-féle sejttípus bármelyikévé.

   

A képviselőházban 290 szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy a javaslat az elnök aláírása nélkül törvényerőre emelkedjék. George Bush elnöksége során első ízben alkalmazott vétót, amikor tavaly megakadályozta a szövetségi támogatást célzó javaslat törvénnyé válását.

 

(Forrás:STOP.HU)