Gyurcsányt megbüntették a választók a The New York Times szerint

Külföld - 2006-10-04

Az utóbbi hetek terebélyesedő politikai válsága után ismét magához kívánja ragadni a kezdeményezést Gyurcsány Ferenc, akit a választók az önkormányzati választáson megbüntettek korábbi kijelentéseiért - írta a The New York Times.

Az amerikai sajtó a budapesti erőszakos zavargások első napjait kivéve szinte egyáltalán nem, vagy csak rövid, kommentár nélküli cikkekben tudósít a magyarországi belpolitikai eseményekről. A keddi The New York Times azt írta: az ellenzéki pártok tömegdemonstrációkat rendeztek a miniszterelnök és a szocialisták vezette kormánykoalíció leváltására, miután a kormányfő beismerte, hogy több ízben hazudott az ország gazdasági helyzetét illetően.

A cikk Balázs Pétert, a Közép-Európai Egyetem közgazdász professzorát idézte, aki szerint a választás Gyurcsány Ferenc elleni tiltakozó szavazássá vált. A Berlinből keltezett tudósítás kiemeli, hogy Magyarországon a kommunizmus 1989-es összeomlása óta kormányfő először kért a parlamentben bizalmi szavazást. A lap a miniszterelnököt is idézte, akinek meggyőződése, hogy szükség van a szavazásra, amely meg fogja erősíteni a politikai bizalmat.

(MTI)