Hívei kiszabadították Miheil Szaakasvilit Kijevben, és elindultak a parlament felé

Külföld - 2017-12-05
wholesale inkjet photo paper wholesale inkjet paper cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper

Hívei kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból kedden Kijevben Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzót és egykori georgiai elnököt helyszíni ukrán médiajelentések szerint.

Az UNIAN ukrán hírügynökség azt jelentette, hogy Szaakasvili támogatói feltörték annak a mikrobusznak az ajtaját, amelybe a hatóságok ültették, majd kiszabadították a járműből. Előtte a jármű több ablakát kövekkel bezúzták. A busz megpróbált kitörni a tiltakozók blokádjából, de csupán néhány métert tudott megtenni, amikor a tüntetők rárontottak.

Wilko coupon code BuyaGift coupon code Simply Be voucher code Topman coupon code

A NewsOne hírtelevízió helyszíni élő közvetítésében arról számolt be arról, hogy Szaakasvili hívei gyűrűjében elindult az ukrán parlament épületéhez, ahol beszédet intézett az ukránokhoz.

Beszédében a politikus tagadta az ellene felhozott vádakat, továbbá lemondásra szólította fel Jurij Lucenko főügyészt és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőit. Az UNIAN szerint mintegy ezren, a NewsOne oroszbarátnak tartott ukrán hírtévé szerint néhány ezren gyűlte össze a parlamentnél. A demonstráción mások mellett felszólalt Szaakasvili védelmében Jane Collins brit Európai Parlamenti képviselő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának tagja is. A tömeg az "impeachment" szót skandálta Petro Porosenko ukrán elnök nevének említésekor, utalva arra, hogy Szaakasvili egyebek mellett követeli az ukrán parlamenttől, hozzon törvényt még ezen a héten az államfő alkotmányos vád alá helyezésének (impeachment) rendjéről.

Szaakasvili a kiszabadítása utáni tett korábbi nyilatkozatában arra szólította fel a kijevieket, hogy gyülekezzenek a Majdanon, azaz a Függetlenség terén, és "békés demonstrációval szabaduljanak meg" Porosenko elnöktől és környezetétől, továbbá a Kremlhez közel álló Viktor Medvedcsuk ukrán politikustól, Rinat Ahmetov donyecki üzletembertől és minden más oroszbarát oligarchától.

Az ukrán állampolgárságától megfosztott, így hontalanná vált Szaakasvilit kedden vették őrizetbe a hatóságok, miután házkutatást tartottak a Majdan tőszomszédságában lévő lakásában. A volt georgiai elnök hívei azonban útját állták annak a mikrobusznak, amelyben el akarták szállítani. A tiltakozók össze is csaptak a rendfenntartókkal, helyszíni jelentések szerint a dulakodás közben mindkét oldal könnygázsprayjel fújta egymást. Mindkét oldalon vannak sérültek, számuk egyelőre nem ismert.

Az ukrán főügyész keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: hivatalának olyan bizonyítékok vannak a birtokában, amelyek szerint Szaakasvili kijevi kormányellenes demonstrációit a 2013-2014-es Majdan-tüntetések nyomán Oroszországba menekült Viktor Janukovics, a hivatalából leváltott - oroszbarát - egykori ukrán elnök környezete pénzelte.

Arszen Avakov belügyminiszter a Twitteren arra szólította fel a volt odesszai kormányzót, hogy engedelmeskedjen a törvénynek, válaszoljon az ellen felhozott vádakra, és ne provokáljon összetűzést és vérontást.