Tíz év alatt kétszeresére nőtt a Hollandiában élő, az Európai Unió valamely másik tagállamának állampolgárságával rendelkező lakosok száma - közölte a holland statisztikai hivatal, a CBS kedden.
Az NL Times című, angol nyelvű holland napilapban idézett CBS-adatok azt mutatják, hogy január 1-jén Hollandiában 745 500 más uniós tagállam állampolgárságával rendelkező lakos élt, míg 2014 elején számuk körülbelül 360 ezer volt.
A Hollandiában június 6-án tartandó európai parlamenti választásokra utalva a statisztikai hivatal megjegyezte, hogy az említett 745 500-ből közel 649 ezren elmúltak 18 évesek, és ott vesznek részt a választásokon.
A Hollandiában élő, de más uniós ország állampolgárságával rendelkezők legnagyobb csoportja Lengyelországból származik. A statisztikai hivatal szerint minden negyedik uniós külföldi lengyel állampolgár. A második legnagyobb csoportot a németek alkotják (11 százalék), őket a bolgárok, az olaszok és a románok követik.
Megjegyezték, hogy a más uniós tagállamból érkezett hollandiai lakosok általában fiatalabbak, mint a hollandok, leggyakrabban 20 és 50 év közöttiek.
A jelentésből kiderül az is, hogy az érintettek elsősorban munkavállalás céljából érkeztek Hollandiába, a fiatalabbakat a tanulás vonzotta, a harmadik ok pedig a családegyesítés.
Az országban tartózkodó uniós állampolgárok legtöbbje egy idő után elhagyja Hollandiát. 2011-ben a Hollandiában élők alig több mint fele három éven belül, háromnegyedük pedig tíz éven belül távozott. Január 1-jén átlagosan több mint 7,5 éve éltek Hollandiában más uniós tagország állampolgárai - tette hozzá jelentésében a holland statisztikai hivatal.