Legkevesebb 201-re emelkedett a hétfői indonéziai szökőár halálos áldozatainak száma - közölték indonéz tisztségviselők és tömegtájékoztatási eszközök. A halottak között keddi hivatalos tájékoztatás szerint holland, svéd és pakisztáni állampolgárok is vannak.
Azonosították továbbá egy 26 éves francia nő holttestét. Az indonéz egészségügy-minisztérium válságstábjának vezetője 201 halottról, 295 sebesültről és 125 eltűntről számolt be. A mentőalakulatok egyre újabb holttesteket emelnek ki a romok alól, és a hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma növekedni fog. A 2-3 méteres szökőárt egy, a Richter-skála szerint 7,7 erősségű, tenger alatti földrengés idézte elő.
Az elemi csapás elsősorban Nyugat-Jáva, Közép-Jáva és Yogyakarta tartományok tengerparti körzeteit érintette. Különösen súlyos károkat szenvedtek a Jakartától délkeletre fekvő Pangandaran kedvelt strandjai. Ott teljesen romba dőltek, vagy súlyosan megrongálódtak szállodák, lakóházak és több száz halászhajó.
A 2004 decemberi pusztító indiai-óceáni szökőár után, melynek 230 ezer halálos áldozata volt - többségük Indonéziában - Szumátra szigetén cunami-előrejelző rendszert létesítettek. Jáva szigetén, amelyre a hétfői szökőár lecsapott, csak a jövő évben tervezik felállítani ugyanezt.
(MTI)