Izraelben egy hónapos zárlat után megkezdődött a fokozatos nyitás

Külföld - 2020-10-18

- Izraelben megkezdődött a fokozatos nyitás a koronavírus-járvány miatti egy hónapos zárlat után - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

Reggel megnyitották kapuikat az óvodák, de vannak települések, melyek egy nappal elhalasztották a gyermekek fogadását, mert előbb megvárják az óvónők és a teljes személyzet koronavírustesztjeinek eredményeit.

Több településen, köztük Tel-Avivban is csak ötnapos lesz az óvodák nyitva tartása, péntekenként a minél kevesebb gyülekezés érdekében zárva tartanak a gyerekeket hatéves korig fogadó intézmények.

Munkába mehetnek az ügyfélforgalommal nem foglalkozó munkahelyek dolgozói, a vendéglőkben nemcsak házhoz szállítással, hanem elvitelre is lehet majd főzni, és ismét szabad lesz a napfürdőzés és a fürdés a tengerpartokon, akárcsak a nemzeti és természetvédelmi parkok látogatása.

Megszűnik a lakóhelyek elhagyásának ezerméteres korlátozása, és lehet imádkozni a Templomhegyen az Al-Aksza mecsetnél, a Siratófalnál és a Szent Sír-bazilikában, de hogy milyen feltételekkel, az még nem világos, mert ezeknek a szent helyeknek az új szabályozását még nem hozták nyilvánosságra.

Továbbra is érvényben marad a gyülekezési tilalom, zárt helyen csak tíz ember tartózkodhat, nyílt terepen pedig húsz, ami alól kivételt jelentenek a demokratikus alapjog gyakorlásához szükséges tüntetések.

A különösen fertőzött - a fertőzöttségi térképeken pirossal jelölt - városokat szerdáig korlátozott területté nyilvánítják, melyeket elvileg csak munkavégzés miatt és egészségügyi okokból szabad elhagyni. Ebbe a csoportba ultraortodox települések tartoznak, Bné-Berak, Modiin Illit, Beitar Illit, Elad, Rechaszim és Jeruzsálem több vallásos negyede.

A járványügyi szakértők véleménye ellenére ezeken a helyeken is megnyitják az óvodákat, sőt Chajim Kanyevski rabbi a talmud tórákban, a helyi iskolákban is a tanítás megkezdését követelte, noha Benjámin Netanjahu miniszterelnök arra kérte, hogy továbbra is maradjanak zárva ezek az intézmények.

A Twitteren közzétett videofelvételek szerint ezeken a "piros" helyeken már megindult a tanítás, miközben a kormány tervei szerint az egész országban - a kevésbé fertőzött, "zöld" településeken is - csak a következő nyitási szakaszban, várhatóan két hét múlva, a felsőbb osztályokban pedig sokkal később indítják meg a tanítást, addig távoktatásban tartják a foglalkozásokat.

A kormány tervei szerint a nyitás következő fázisait csak akkor kezdik meg, ha az újonnan igazolt koronavírusos esetek száma az előre meghatározott mértékűre csökkent, és ha a fertőzési ráta is az előre kijelölt számra esett vissza.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 302 832-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. A teljes zárlat igen hatékonynak bizonyult, a szombaton elvégzett 14 149 teszt alapján csak 395 új fertőzöttet regisztráltak. Jelenleg 33 727 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja, ami közel fele az egy héttel ezelőttinek.

A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2190-en haltak meg Izraelben, jelenleg 1217 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 673-an súlyos állapotban vannak, és 237 embert lélegeztetőgépre kellett tenni.