Három halálos áldozatot szedett 24 óra alatt Olaszországban a hőhullám, amely főként az ország északi részén nehezíti meg az életet - közölte az olasz mentőszolgálat.
Padovában egy férfit holtan találtak a lakásában, egy nyugdíjas Padova melletti kertjében lett rosszul, egy másik idős férfi pedig Észak-Lombardiában, séta közben esett össze. A hatóságok 500 millió euróra becsülik az ország északi részében a kárt, amit a szárazság okozott a mezőgazdaságban.
Horvátországban egyre több turistának és helyi lakosnak okoz nehézséget a vízellátás akadozása. Pag szigeten, ahol napok óta nincs ivóvíz, tucatnyi embert vittek kórházba gyomorpanaszokkal - számolt be róla az egyik horvát tévécsatorna.
A betegek gyomorfájdalmakra, hasmenésre panaszkodtak és belázasodtak. Egy orvos szerint járványos megbetegedésről van szó, amit egy régi kút vizének fogyasztása okozhatott. A szigetre csütörtökön érkezett meg az első szállítmány ivóvíz, de ez az utánpótlás egyelőre nem elegendő. A tévé beszámolója szerint a mintegy 60 ezer turista többsége már elhagyta a szigetet.
A horvát vízművek eközben arra figyelmeztetett, hogy más szigeteken is gond lehet a vízellátással. Név szerint Lastovo, Ciovo, Mljet, Rab, Vis szigeteket nevezte meg és néhány települést Dalmácia középső részén.
Svájcban is rendkívüli a hőség, 1983 óta az idei a legtikkasztóbb július hónap. A zürichi állatkert lakóit fagyasztott élelemmel etetik, hogy ez a "jégkrém" legalább egy időre lehűtse az állatok szervezetét. Az állatkerti tájékoztató szerint a jeges csemege nagyon népszerű a nagymacskáknál, a majmoknál és a farkasoknál.
(MTI)