Koszovó 2023-ban több nemzetközi szervezethez is csatlakozna

Külföld - 2023-01-03

Ambiciózus tervekkel vágott neki Koszovó a 2023-as évnek, ebben az esztendőben ugyanis szeretne csatlakozni az UNESCO-hoz, a NATO Partnerség a békéért programjához, az Európa Tanácshoz, és reméli, hogy a december közepén átadott uniós csatlakozási kérelme is pozitív elbírálást kap - írta kedden a Kosovo Online című észak-koszovói, szerb nyelven tudósító hírportál.

Hajrulla Ceku koszovói művelődési, ifjúsági és sportminiszter decemberben jelentette be, hogy Koszovó 2023 őszén beadja csatlakozási kérelmét az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez. Pristina 2015-ben már megpróbált csatlakozni az UNESCO-hoz, akkor azonban felvételét nem támogatta elegendő tagország.

Darko Tanaskovic, Szerbia egykori UNESCO-nagykövete szerint Koszovónak most sincs több esélye a felvételre, mint nyolc évvel ezelőtt, Pristina viszont úgy érzi, most több nemzetközi szervezetet is a felvételi kérelmével kell "bombáznia", hogy megerősítse nemzetközi helyzetét.

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, de Belgrád ezt nem ismeri el. Míg a világ több mint száz országa szerint Koszovó önálló állam, többek között Oroszország, Kína, India és öt európai uniós tagállam - Spanyolország, Ciprus, Görögország, Románia és Szlovákia - ezt kétségbe vonja. A szerb külügyminisztérium egyre többször jelenti be, hogy egy-egy ország visszavonta Koszovó függetlenségének elismerését.

Donika Gërvalla-Schwarz koszovói külügyminiszter a múlt hónapban jelentette be, hogy Pristina az idei év végén csatlakozik a NATO Partnerség a békéért programjához. A Kosovo Online viszont arra emlékeztetett, hogy a NATO 30 szövetségeséből négy állandó tag nem ismerte el Pristina függetlenségét, így egyáltalán nem biztos, hogy sikerül is belépnie. A NATO meghívhat egy-egy országot a Partnerség a békéért programba, ugyanakkor bizonyos feltételeket is szabhat a felvételért cserébe - hangsúlyozta Suzana Grubjesic, a szerb külügyi intézet vezetője. Egy ország felvételéhez azonban konszenzusra van szükség, és több ország sem ismeri el Koszovó függetlenségét - emlékeztetett.

Koszovó 2022 májusában adta be csatlakozási kérelmét az Európa Tanácshoz - emlékeztetett a Kosovo Online. Kreshnik Ahmeti külügyminiszter-helyettes akkor arról beszélt, hogy többen is megerősítették: biztosított a felvételhez szükséges szavazatszám. Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének az alelnöke a Kosovo Online-nak viszont arról beszélt: esélytelennek tartja, hogy Koszovó 2023-ban az Európa Tanács tagja legyen. Véleménye szerint minden attól függ, hogy például Albánia vagy Németország mennyire akarja erőltetni a kérdés napirendre kerülését, azonban számos ország még mindig úgy véli, hogy ennek nem jött el az ideje, főleg, hogy most háború dúl Ukrajnában, ami sokkal fontosabb kérdés.

Koszovó december 15-én nyújtotta be uniós csatlakozási kérelmét, és reményei szerint akár már az idén megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások. Erre azonban kevés az esély, eddig ugyanis csak a stabilizációs és társulási megállapodást írta alá Brüsszel és Pristina, és a koszovói állampolgárok még mindig csak vízummal tudnak belépni az EU területére.