Kudarcot vallott a soros EU-elnök Varsóban

Külföld - 2006-11-18

Nem sikerült álláspontjának megváltoztatására bírni Jaroslaw Kaczynski lengyel kormányfőt az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Finnország miniszterelnökének, Matti Vanhanennek, így továbbra is fenyegeti a lengyel vétó az unió és Oroszország új partnerségi megállapodását célzó tárgyalások megkezdését.

Kaczynski és Vanhanen péntek este két órán tárgyalt Varsóban. A találkozó után a konkrét javaslatokkal érkezett finn kormányfő beismerte, hogy kudarcot vallott, nem sikerült egyetértésre jutniuk. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a Helsinkiben november 24-én rendezendő Oroszország-EU-csúcstalálkozóig hátralévő napokban sikerül dűlőre jutni Lengyelországgal. Megjegyezte, hogy a problémát súlyosbítja, hogy kevés idő maradt a csúcstalálkozóig, de ennek a lengyel fél is tudatában van.

 

Jan Dziedziczak lengyel kormányszóvivő közölte, hogy a lengyel fél hajlandó volt elfogadni a finn javaslatokat, de csak bizonyos változtatásokkal. A kifogásokat nem részletezte, mindössze annyit mondott, hogy Varsó a legrövidebb időn belül írásos választ ad a finn javaslatokra.

 

Lengyelország arra készül, hogy mindaddig megakadályozza az unió és az Oroszország közötti új partnerségi megállapodását célzó tárgyalások megkezdését, amíg Moszkva fel nem oldja a lengyel élelmiszerekre előírt behozatali tilalmat, és garanciákat nem nyújt az energiaszállítások biztosítására.

 

Varsó "tisztán politikainak" minősíti a 2005 novemberében bevezetett orosz embargót, ami szerinte évente 400 millió eurós veszteséget okoz Lengyelországnak. Oroszország arra hivatkozva tiltotta be a lengyel hús és más élelmiszerek importját, hogy egyes állatorvosi igazolások hamisítványok voltak.

 

Míg Lengyelország az EU bevonásával szeretné rendezni a vitát, Moszkva álláspontja szerint ezt a problémát kétoldalú tárgyalásokon, az EU részvétele nélkül kell megoldani.

 

 

(MTI)