Távozott tisztségéből pénteken az egyiptomi államfő, alig fél nappal azután, hogy közölte: nem mond le a szeptemberi elnökválasztásokig. Alelnöke rendkívüli tévébeszédben jelentette be pénteken, hogy Hoszni Mubarak lemondott, egyben megbízta a hadsereget az ország ügyeinek irányításával. Az egyiptomi városok utcáin tüntető tömegek üdvrivalgással fogadták a bejelentést.
Az állami tévé pénteken délután megszakította adását, majd megjelent Omár Szulejmán egyiptomi alelnök.
"Figyelembe véve az országban kialakult nehéz helyzetet, Mohammed Hoszni Mubarak elnök úgy döntött, hogy távozik a köztársaság elnökének tisztségéből, és megbízza a fegyveres erők legfelső tanácsát az ország ügyeinek irányításával" - közölte rövid beszédében Szulejmán.