2009. július 14-én Debrecenben választják ki azokat a fiatal tanárokat, akik elsőként utazhatnak ki az USA-ba tanítani. Magyarországon a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok már aktív részese a projektnek.
A Chicago Public Schools Vendégtanár Program legfőbb célja a tanítási módszerek összevetése, valamint szakmai továbbképzési közösségek kialakítása a csereprogramban részt vevő magyar vendégtanárok és a chicagói állami iskolák tanárai között. A programban közreműködő magasan képzett és motivált szakemberek a külföldön szerzett tapasztalatokat a későbbiekben itthon tudják kamatoztatni és továbbadni, ugyanakkor a chicagói iskolák diákjai is megismerhetik közelebbről Magyarország kultúráját és szokásait.
A természettudományok területén oktatókat, de ezen belül is elsősorban a matematika szakos tanárokat érintő nagyszabású nemzetközi csereprogram idén indult útjára a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok közreműködésével. Az előzetes feltételeknek már bizonyítottan megfelelt tanárokat egy átfogó, személyes interjú keretén belül választják ki Debrecenben 2009. július 14-én a Chicago Public Schools két szakemberének részvételével.
„A projekt komoly követelményrendszerre épül és többlépcsős kiválasztás áll mögötte. Legfőbb feltétel a megfelelő diploma, a minimum három éves releváns munkatapasztalat és természetesen a felsőfokú angol nyelvtudás. Aki minden feltételnek megfelel, akár 3 éves tanítási lehetőséget is elnyerhet” – mondta Dr. Fábián István, a Tudományegyetemi Karok elnöke.