Ezt követően Mahmúd Dzsibril, a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács második számú vezetője is arról nyilatkozott, hogy meghalt Moammer Kadhafi. Tripoliban tartott sajtóértekezletén a miniszterelnöki tisztséget ellátó Dzsibril így fogalmazott: "Hosszú ideje vártunk erre a pillanatra. Moammer Kadhafit megölték."
Az al-Dzsazíra arab nyelvű hírtelevízió értesülései szerint Kadhafi holttestét a miszrátai mecsetben terítették ki. Az al-Arabíja hírtelevízió viszont úgy tudja, hogy egy miszrátai üzletközpontba vitték a holttestet. Az ÁNT egyik tisztségviselőjének korábbi közlése szerint a megbukott líbiai vezetőt szülővárosa, Szirt közelében találták meg. A 69 éves Kadhafi még hajnalban halt meg annak következtében, hogy tűzharcban mindkét lábán, illetve a fején is megsebesült.
A líbiai televízió bemutatta azt a helyet, ahol állítólag megtalálták az ország korábbi vezetőjét. A képeken két nagy vízvezetékcső látható, amelyet katonák vesznek körül egy autópályánál. A vezeték nyílására az "aljas Kadhafi" és az "Allah nagy" feliratokat írták ki festékszóróval. Az al-Dzsazíra arab hírtévé olyan felvételeket is közölt, amelyeken az adás szerint Kadhafi földön vonszolt holtteste látszik. Az új tripoli vezetés azt ígérte, hogy rövidesen további fotókat ad közre.