Mogye-ügy - Rektor: befejeződött az egyetemegyesítés

Külföld - 2018-09-24

Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora hétfőn bejelentette: befejeződött a helyi Petru Maior Egyetem bekebelezése, és az egyesült egyetem szeptember 20-tól a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) nevet viseli - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.

A rektor arra a múlt héten publikált kormányhatározatra hivatkozott bejelentése alátámasztásaként, amelyik egyik mellékletében immár az új nevén szerepel az egyesült intézmény.

Leonard Azamfirei kijelentette: az egyetem megőrzi a hagyományos orvosi és gyógyszerészeti tanintézet jellegét és a multikulturális jellegét is. Úgy vélte: alaptalan a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a magyar nyelvű képzés miatti aggodalma. Hangsúlyozta: a hagyományos és a multikulturális tényező megőrzése képezte az alapját az egyetemegyesítést megelőző tárgyalásoknak is, és mindkét egyetem szenátusa kitért ezekre az egyesülésről hozott határozatában.

Leonard Azamfirei azt is hozzátette: a képzés ugyanazokon a karokon és szakokon folytatódik, amelyekre a két egyetem hallgatóit felvették, az oktatók pedig ugyanazt a munkát folytatják ugyanazért a javadalmazásért, amelyet elkezdtek az egyesülés előtt.

A rektor bejelentése szerint az új oktatási intézmény 10 726 diákkal, 35 alapképzéssel, 33 mesteri képzéssel és 7 doktori képzéssel kezdi el a tanévet, 1233 alkalmazottja közül 739-en oktatók, a többi kisegítő és adminisztratív személyzet.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem szenátusa április 18-án határozott az utóbbi bekebelezése útján történő egyesülésről. A MOGYE magyar tagozata a szenátusi üléséről való távolmaradással kívánta nyomatékosítani, hogy ellenzi az egyetemegyesítést. Ebben ugyanis a magyar tagozat elsorvasztásának egy újabb lépését látták.

A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Az elmúlt években az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működtek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekedtek.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) többek között azért kérte pénteken Valentin Popa oktatási miniszter leváltását, mert a tárcavezető a magyar érdekképviselettel és a magyar oktatásért felelős államtitkárral való egyeztetés nélkül döntött az egyetemegyesítés elismeréséről.