Tény ezzel szemben, hogy a magyarországi szélsőséges erőktől elhatárolódott a magyar kormányfő, az államelnök, a törvényhozás elnöke, csakúgy, mint a törvényhozásban képviselt pártok vezetői.
Még furcsábbnak tartjuk, hogy a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma éppen az Európai Tanács június 18-19-i ülése előtti napokban jegyzék kíséretében küldte el a nyilatkozatot az EU- és NATO-országok pozsonyi képviseleteinek. Ezzel eltért azoktól a módszerektől, amelyekről egy hónappal korábban a külügyminiszterek megegyeztek.
Ettől a kellemetlen incidenstől eltekintve, magyar részről valljuk, és visszük tovább, hogy kapcsolataink új szakaszát a kölcsönös tisztelet, a barátság és az egymás elfogadásán alapuló együttműködés hivatott jellemezni. Egymást nem azonosítjuk a politikai szélsőségesekkel, a megoldásra váró közös problémáinkat pedig közösen próbáljuk megoldani – a közvetlen párbeszéd révén.”