Németországban törvényt fogadtak el az online gyűlölködés és álhírterjesztés ellen

Külföld - 2017-06-30

Hónapokig tartó viták után a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken elfogadta a közösségi portálokon megjelenő jogsértő gyűlölködés és álhírterjesztés visszaszorításáról szóló törvényt.
Az ellenzéki pártok, civil és szakmai szervezetek és informatikai vállalkozások által bírált jogszabály szerint a portálok üzemeltetői akár ötmillió euró (1,5 milliárd forint) pénzbüntetést kaphatnak, ha nem távolítják el időben a jogsértő tartalmakat.A törvény alapján az üzemeltetőknek könnyen és közvetlenül elérhető panaszkezelő szolgálatot kell működtetniük, és a felhasználói bejelentéstől számított egy héten belül törölniük vagy elérhetetlenné kell tenniük a jogsértő tartalmakat, a "nyilvánvalóan jogsértő tartalmakat" pedig 24 órán belül kell eltávolítani vagy elérhetetlenné tenni

Ezzel megszűnik a "verbális ököljog" uralma - mondta a szavazás előtti vitában Heiko Maas igazságügyi miniszter, hozzátéve, hogy az utóbbi két évben 300 százalékkal növekedett az úgynevezett gyűlöletbűnözés a közösségi portálokon.