Nürnbergi pert ígért a pártoknak a humoristából lett politikus

Külföld - 2012-04-18

A májusi önkormányzati választásokra készülő olasz parlamenti pártok első számú ellenfele a humoristából lett politikus, Beppe Grillo vezette mozgalom, mely a felmérések szerint a harmadik legnagyobb párttá válhatna.

    Megkezdődött a május 6-7-ra kitűzött időközi helyhatósági választási kampány. Kilencmillió olasz több mint ezer városban választ új polgármestert és önkormányzati testületet.     Elsőként az Öt Csillag Mozgalom (M5S) alapítója, a humorista Beppe Grillo indította el országos körútját. A közösségi média befolyását mutató legfrissebb Klout-érték szerint Olaszországban Grillo az első helyen áll Roberto Saviano íróval együtt.    

 

Az olasz sajtó előrejelzései is azt mutatják, hogy a Szabadság Pártja (PdL) és a Demokrata Párt (PD) mögött az önkormányzati választások harmadik befutója Grillo mozgalma lehet. Szavazatait a hagyományos pártokban csalódott választóktól kapja és a korrupciós botrányba keveredett Északi Ligát is megelőzheti.    

 "Bohócnak és médiaterméknek neveznek, de meg fognak lepődni. Azért kritizálnak, mert rettegnek tőlünk. Elsöpörjük a közpénzen élő, korrupt pártokat. Szegénységbe taszították Itáliát, de példás büntetést mérünk rájuk. Amit elloptak, vissza kell adniuk. Nürnbergi per vár rájuk!" - hangoztatta Grillo a Novarában indított választási kampányán.    

 

 Demagógiával vádolta Grillót Maurizio Bianconi, a PdL szenátusi alelnöke. Firenze PD-polgármestere, Matteo Renzi szerint azonban éppen a pártok alacsony teljesítménye táplálja Grillo mozgalmát.    

 

A népszerű humorista 2005-ben indította el politikai blogját (beppegrillo.it), mely ma már a világ tíz legolvasottabb blogja között szerepel. 2007-ben a "pártokat melegebb éghajlatra elküldő" V-day napján száznyolcvan olasz város tereit töltötte meg híveivel. Az M5S mozgalom 2009-ben született meg, a 2010-es tartományi választásokon 6,52 százalékot szerzett. Támogatottsága Észak-Olaszországban volt a legmagasabb, Bolognában meghaladta a tíz százalékot.