Az amerikai hatóságok nemzetközi vizeken foglalták le az orosz zászló alatt hajózó Marinera olajtankert, amelyet több héten át űztek követtek a Karib-térségtől az Észak-Atlanti-óceánig. A műveletben brit légi támogatás is szerepet játszott.
A hajó menet közben nevet és zászlót váltott, ami klasszikus technika a szankciók megkerülésére szakosodott flották körében. Moszkva ezt jogszerű eljárásnak tartja, míg az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kérdésnek tekinti.
„shadow fleet” jellemzően idősebb, és bonyolult tulajdonosi struktúrába rejtett tankerek hálózata. A kijátszás tipikus eleme a gyakori zászlóváltás, az azonosító rendszerek időszakos kikapcsolása, a tengeri átrakodás, és egy átláthatatlan biztosítási-finanszírozási háttér megteremtése.
Oroszország számára a flotta nem csak logisztikai eszköz, hanem az exportbevételek fenntartásának kulcseleme is, a nyugati korlátozások miatt. A tankerek elfogása ezért Moszkva szemében a gazdasági túlélőképességet érintő stratégiai kihívás.
Haditengerészeti kíséretet, így rombolókat vagy járőrhajókat szoktak alkalmazni az érzékeny térségekben, de egy tengeralattjáró megjelenése a szankciós tanker környezetében már erős politikai-katonai üzenetet hordoz.
Ennek célja nem feltétlenül a tényleges beavatkozás, hanem az elrettentés, mert a tengeralattjáró idegesítő vagy fenyegető jelenléte bizonytalanságot teremt a másik fél számára. Olyan környezet jöhet létre, ahol egy technikai hiba, félreértett manőver vagy túlreagált jelzés könnyen nem kívánt konfliktusba fordulhat. Különösen azért, mert egy tengeralattjáróval való azonosítás, tisztázó kapcsolatfelvétel vagy a szándék értelmezése eleve korlátozott és könnyen félrecsúszhat.
Az Egyesült Államok a lefoglalásokat szankciós jogszabályokra, bírósági végzésekre és pénzügyi jogsértésekre alapozza. Így például szerdán egy szövetségi bírói engedély birtokában történt a Marinera megállítása és megszállása. Moszkva értelmezésében viszont egy orosz zászló alatt hajózó egység feltartóztatása és elfoglalása szuverenitási kérdéseket vet fel.
Valószínű, hogy Oroszország nem tartós rendszert épít a shadow fleet köré, hanem eseti demonstrációkat alkalmaz, időről időre bemegmutatja, hogy képes katonai kíséretet biztosítani, ezzel növelve az elfogások politikai és katonai kockázatát.
Oroszország a világ egyik legnagyobb tengeralattjáró-flottáját üzemelteti, de a ténylegesen bevethető állomány jóval szűkebb. A stratégiai ballisztikus rakétahordozók (SSBN) döntően nukleáris elrettentési feladatot látnak el, ezért mozgásuk erősen kötött. Aligha képzelhető el, hogy az újabban vízre bocsátott magas szintű egységeket, mint a Habarovszk vagy a Belgorod kísérő járőrfeladatokra vessenek be.
A modernizált Jaszen-osztály és a régebbi Akula-platformok képesek hosszú ideig óceáni környezetben járőrözni, de ezeknek a hajóknak elsősorban a NATO tengeri jelenlétét kell figyelniük. A flotta dízel-elektromos része viszont inkább partközeli tengeri környezetben hatékony, és tartós óceáni kevésbé alkalmas.
Egy tengeralattjáró folyamatos jelenléte rendkívül komplex háttérlogisztikát igényel, bele értve kikötői infrastruktúrát, a karbantartási ciklusokat, személyzeti rotációt, műholdas és légi felderítési támogatást. Ráadásul minél többször jelennek meg az ismert kereskedelmi útvonalakon, annál könnyebben térképezhetők fel a járőrözési minták.
Ez azt jelenti, hogy ha kísérnek egy hajót, akkor gyakorlatilag egyben „fel is jelentik” hogy az egy szankció alá eső jármű lehet. Amint egy olajszállító mellé katonai eszköz – különösen tengeralattjáró – társul, a hajó elveszíti „civil” jellegét, és magára vonja a figyelmet.
A kirendelt katonai védelem gyakorlatilag elismeri, hogy a hajó stratégiai jelentőségű állami érdekeket szolgál, és erősítheti azt a nyugati érvelést, hogy nem tekinthető tisztán kereskedelmi szereplőnek. Az árnyékművelet éppen ezt akarja elkerülni, ezért kevéssé valószínű, hogy Oroszország széles rendszert akar kiépíteni erre a célra, hanem inkább egyedi, taktikai esetekre készül fel.