A Római Katolikus Egyház három szlovák papot és egy diakónust közösített ki az egyházi tanítás kétségbevonása miatt – jelentette be a Szlovák Püspökkari Konferencia szóvivője.
Jozef Kováčik szerint ritka jelenségről van szó, mivel a szlovák egyház történetében csak néhány papot exkommunikáltak. A kiközösítés (exkommunikáció) a hívek számára az egyik legsúlyosabb egyházi büntetést jelenti. A Pozsonyi Főegyházmegye két újmisés papjának kiközösítését Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek nyilvánította ki. Az eretnekség bűne miatt a Nagyszombati Érsekség egy papját és egy diakónusát is exkommunikálták.
A kiközösített papok leveleikben és nyilatkozataikban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az Egyházban a papok és a hierarchia soraiban rettenetes erkölcsi hanyatlás következett be, egyes szemináriumokban teret nyert a homoszexualitás, a teológiai fakultásokon hitetleneket nevelnek, bizonyos papok pedig csak a pénzt, a hatalmat és a dicsőséget hajhásszák. Ezenkívül több ország püspökének igazhitűségét is kétségbe vonják, valamint azt állítják, hogy a sok katolikus főpap –mindenekelőtt a Vatikánban- karrierjének előmozdítása érdekében együttműködik a szabadkőművesekkel vagy egyenesen közéjük is tartozik.
Zvolenský és Bezák érsekek a kiközösített papokért való imára szólítottak fel - olvasható a Sme liberális hetilap honlapján.
(Forrás: Felvidék Ma)