Óriási vihart kavart Németországban Thilo Sarrazin szociáldemokrata politikus hétfőn bemutatott könyve a muzulmán bevándorlók integrációs nehézségeiről. Sarrazin főként a muszlimok vallási-kulturális hátterével magyarázza a szerinte egyre súlyosabb feszültségeket a befogadó társadalom és a sok milliós kisebbség között. Az ügy által kiváltott lökéshullámok a német politika legfelsőbb szintjéig érnek.
Sarrazin a Bundesbank igazgatósági tagjaként sokak szerint a német központi bank hírnevére is rossz fényt vethet. Ez pedig ronthatja Axel Weber elnök esélyét, hogy megszerezze az EKB vezetői posztját Jean-Claude Trichet utódjaként.
A politikai élet szereplői, a muzulmán szervezetek, újságírók és társadalomtudósok szinte egy emberként indultak rohamra a Sarrazin könyvében (Deutschland schafft sich ab, DVA Verlag) megfogalmazott „rasszista”, „tudománytalan” és „komolytalan” tételek ellen.
Sarrazin könyve ugyanakkor az iszlám bevándorlás kérdésénél általánosabb kérdéseket próbál meg tárgyalni. Alapvetően Németország jövőjét vizsgálja, amelynek szempontjából az integrációra képtelen muszlim bevándorlók mellett a német lakosság körében tapasztalható alacsony születési ráta, az öregedés és a képzetlen alsó rétegek társadalmon belüli növekedése egyaránt veszélyt jelent az SPD-s politikus szerint.
Sarrazin egy zsugorodó, butuló és az állami segélyektől mind inkább függővé váló lakosságot vizionál, amelyen belül a szociális és kulturális gettókban szaporodó muzulmán közösségek egyre nagyobb integrálatlan zárványokat képeznek. Ezek a zárványok a muszlimok körében tapasztalható sokkal nagyobb gyermekvállalási kedv következtében belátható időn belül alapvetően átalakíthatják a német társadalmat és kultúrát, olyannyira, hogy a jelenlegi demográfiai tendenciák fennmaradása mellett 2100-ra többségbe kerülhetnek a lakosságon belül – véli Sarrazin.
Az okok között a szókimondása miatt már korábban is botrányokat kavaró baloldali politikus a német szociális rendszer indokolatlan nagyvonalúságát, illetve a muzulmán bevándorlók integrációellenességét egyaránt hibáztatja. Sarrazin egyébként a németországi török és egyéb muzulmán bevándorlók esetében tapasztalható viselkedési mintát összeurópai jelenségként tünteti fel. Élesen megkülönbözteti ugyanakkor a muzulmánok és a többi bevándorló csoport integrációs készségét, azt állatván, hogy bármely más csoporttal összehasonlítva a beilleszkedési problémák szignifikánsan nagyobbak az előbbiek esetében. Ennek kapcsán pedig külön kiemeli, hogy ez a jelenség minden muszlim közösségnél megfigyelhető, függetlenül attól, hogy arab vagy török származású.
A német szociális rendszer kritikájájában Sarrazin a túl könnyen kifizetett segélyek kapcsán negatív kiválasztásról beszél, vagyis arról, hogy a lehetőség a képzetlen, szociálisan problémás tömegeket vonzza Európába a munkapiaci szempontból értékesebb csoportok helyett, amelyek inkább az Egyesült Államokat választják célországként. Az USA-t egyébként arra is példaként hozza fel Sarrazin, hogy az alanyi jogon járó szociális segély hiánya nagyon jót tesz az ottani muzulmán bevándorlók integrációs készségének, mivel azok az EU-ban uralkodó gyakorlattól eltérően kénytelenek megdolgozni megélhetésükért ahelyett, hogy kilátástalan szociális gettókban tengetnék napjaikat segélyekből.