Szabotázsügy a NASA-nál

Külföld - 2007-07-27

Augusztus 7-re tűzte ki az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA az Endeavour űrrepülőgép indítását, amelynek úti célja a Nemzetközi Űrállomás lesz, miközben két kínos ügyben folyatatnak eljárást az amerikai űrhatóságok. Fény derült ugyanis egy szabotázs-ügyre.

Az űrhivatalnak alvállalkozóként dolgozó egyik programozó ugyanis önkényesen kábeleket szerelt ki az Endeavour fedélzetén elhelyezett számítógépek egyikéből. Az illető személyazonosságát egyelőre nem tudni és azt sem, hogy miért követte el tettét. A másik kínos ügy pedig azzal kapcsolatos, hogy két esetben ittas űrhajósok indultak a világűrbe. Az érintett asztronauták személye nem ismert. 

mti