Szükségállapotot rendeltek el az új-zélandi Christchurchben, ahol nagy erejű földrengés volt helyi idő szerint délután egy óra körül. A városban pánik tört ki, nincs áram, a telefonok sem működnek.Legalább hatvanöt halálos áldozata van a keddi új-zélandi földrengésnek, közölte John Key miniszterelnök, aki az ország történelmének egyik legsötétebb napjáról beszélt a New Zealand Herald szerint.
Pataki Eszter, a Külügyminisztérium szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: nagy bizonyossággal állíthatja, hogy az áldozatok vagy sérültek között nincs magyar állampolgár.
Az áldozatok száma valószínűleg nőni fog, ahogy a mentők a romok között túlélők után kutatnak a déli szigeten lévő Christchurchben, az ország második legnagyobb, 350 ezer lakosú városában.
Bob Parker polgármester, aki már előzőleg szükségállapotot hirdetett ki, azt mondta: 150-200 ember lehet a romok alatt.
A 6,3-es erősségű földmozgás középpontja néhány kilométernyire volt Christchurchtől, mindössze négy kilométer mélyen. A rengést a várostól háromszáz kilométerre is érezni lehetett.