Teherán kész megosztani atomenergetikai ismereteit Algériával

Külföld - 2006-11-28

Mahmúd Ahmadinezsád találkozott a teheráni látogatáson tartózkodó algériai energetikai miniszterrel, Sakib Helillel, és közölte vele: "Irán kész megosztani tapasztalatait (az észak-afrikai arab országgal) a legkülönfélébb területeken, köztük a nukleáris technológiák békés célú hasznosításának terén" - jelentette az iráni ISNA hírügynökség.

Mint az Egyesült Arab Emírségek Middle East Economic Digest című angol nyelvű gazdasági hetilapja nemrégiben jelentette, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nem hivatalosan jelezte, hogy hat arab ország részéről észlelhető élénk érdeklődés atomprogramok indítása iránt, s az egyik ezek közül Algéria.

 

Irán atomprogramjának ügyét a NAÜ idén a Biztonsági Tanács elé utalta, mert Teherán nem tett eleget annak a követelésnek, hogy állítsa le urándúsító tevékenységét. A Nyugat gyanúja szerint az ázsiai ország atomfegyver gyártására törekszik, ezért erőlteti az urándúsítást.

 

Irán - a világ negyedik legnagyobb olajkitermelője - azonban váltig állítja, hogy csak áramtermelés céljából van szüksége dúsított uránra.

 

Teherán azzal magyarázza az energiabősége és az urándúsításhoz való feltétlen ragaszkodása közötti ellentmondást, hogy nem fecsérelheti el olajkincsét hazai felhasználásra, mert akkor nem tud elég devizatartalékot felhalmozni égetően szükséges gazdaságfejlesztési programjainak megvalósításához, és akkor tartósul lemaradása a fejlett nyugati országok mögött.

 

(MTI)