Tibor Mako, a szlovák határ- és idegenrendészet igazgatója lemondott posztjáról a robbanóanyag-botrány miatt. Robert Kaliňák belügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elfogadta Mako lemondását. „A határ és idegenrendészet igazgatója elküldte lemondását, melyet elfogadtam“ – mondta a belügyminiszter, emellett azonban méltatta Mako munkáját.
A belügyi tárca vezetője nem mond le posztjáról az ügy miatt, ami kiváltotta az ír politikusok bírálatát, és a világsajtó is felfigyelt rá. Hozzátette, hogy a kormányfő sem szólította fel őt lemondásra. A miniszter elmondta, hogy a rendőr ellen, aki a szombati rendőségi gyakorlat során a poggyász között felejtette a robbanóanyagot, fegyelmi eljárást indítanak.
Kaliňák a poprádi reptéren történteket ismételten „buta emberi hibának“ minősítette. Hozzátette, hogy a ludas rendőr többszörösen is hibázott. A tárcavezető a belügyminisztérium vizsgálatának eredményeire alapozta állításait. Az ellenőrzés érinti a szolgálati eljárás részleteit, és azt is, hogy törvényes volt-e a rendőrségi gyakorlat. A miniszter leállíttatta a hasonló gyakorlatokat.
Kaliňák védelmébe vette a rendőröket, szerinte ezek a gyarkorlatok mindennaposak a világ több repterén. Hasonló eset Franciaországban is történt már. Az ilyen gyakorlatok elmondása szerint 1989 óta rendszeresek Szlovákiában.