Több mint 150 halálos áldozata van az irkutszki repülőbalesetnek

Külföld - 2006-07-09

Leszállás közben súlyos balesetet szenvedett a Szibir orosz légitársaság egyik A-310-es repülőgépe Irkutszkban. A vasárnap hajnalban bekövetkezett szerencsétlenségnek 149 halálos áldozata van

A fedélzetén 192 utassal és 8 fős legénységgel Moszkvából a szibériai Irkutszkba tartó Airbus kicsúszott a leszállópályáról, egy épületnek ütközött és kigyulladt. A pilótafülke az ütközéskor szinte teljesen megsemmisült, de az egyik pilótának sikerült kimenekülnie. A tüzet csak három óra múlva sikerült eloltani, de továbbra is vastag füst gomolygott a roncsból.

 

A baleset után tíz utasnak és az egyik stewardessnek a vészkijáraton keresztül sikerült időben elhagynia az égő repülőgépet, további harminckilenc utast és a pilótát tűzoltók menekítettek ki. A túlélők többségét égési sérülésekkel és füstmérgezés gyanújával kórházba szállították.

    

A mentők az összeroncsolódott pilótafülke elemeit kivágva hatoltak be az utastérbe, hogy kiemeljék az utasok holttestét. Eddig hatvankét holttestet találtak meg és hoztak ki a roncsok közül. Az utasok között sok gyermek volt, aki a Bajkál-tóhoz utazott nyaralni. A hatóságok egyelőre nem állítottak fel semmilyen elméletet a baleset okaival kapcsolatban.

  

A repülőgép két feketedobozát már megtalálták, a repülési adatokat rögzítő készüléket Moszkvába szállítják elemzés céljából. Az orosz Légiforgalmi Bizottság szakértői Szibériába indultak a baleset körülményeinek kivizsgálására.

(MTI)