A holland adatvédelmi hivatal (AP) összesen 250 ezer eurós bírsággal sújtott tíz hollandiai önkormányzatot, amiért "jogellenesen, a muszlim közösségek tudta nélkül" gyűjtöttek azokról adatokat és figyelték meg a tevékenységüket.
A Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál által csütörtökön ismertetett határozat szerint az érintett önkormányzatok - Delft, Ede, Eindhoven, Haarlemmermeer, Hilversum, Huizen, Gooise Meren, Tilburg, Veenendaal és Zoetermeer - tisztviselői a területükön élő muszlim közösségekhez tartozók politikai nézeteire vonatkozó, valamint vallásosságukkal kapcsolatos információkat gyűjtöttek, ami a holland adatvédelmi szabályok megsértését jelenti.
Az adatok egy részét megosztották a holland terrorelhárító ügynökséggel (NCTV) és a szociális ügyekért felelős minisztériummal is.
- mondta Aleid Wolfsen, a holland adatvédelmi hivatal elnöke.
"Az önkormányzatoknak semmilyen alapjuk nem volt arra, hogy rendelkezzenek ezekkel az információkkal. Ezeknek az embereknek megsértették a magánéletét, ami kihatott a helyi hatóságokba vetett bizalmukra" - fogalmazott Wolfsen.
Mint a hírportál emlékeztetett, a holland kormány és a nemzeti terrorelhárító ügynökség az Európában 2015 és 2016 folyamán elkövetett terrortámadásokat követően felszólította a helyi hatóságokat, hogy tegyenek többet a radikalizálódás elleni küzdelem érdekében, és akadályozzák meg, hogy a fiatalok csatlakozzanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A tíz megbírságolt önkormányzat azonban elismerte, hogy "túl messzire mentek" a vizsgálódásban, amikor adatokat gyűjtöttek a családi kapcsolatokról és a mecset tisztviselői közötti feszültségről. Egyesekről részletes személyes akták készültek.
A helyi önkormányzatok tevékenysége ártott az érintett közösségekkel ápolt kapcsolataiknak - mondta Wolfsen, majd hozzátette: az illetékesek azonban felismerték, hogy tévedtek, és mára hidakat próbálnak építeni. Az önkormányzatok nem voltak kellően tisztában a szerepükkel és a felelősségükkel. Elismerték, hogy megszegték a törvényt, és készek fizetni érte - tette hozzá a holland adatvédelmi hivatal vezetője a hírportál beszámolója szerint.