Több száz fős nemzetközi drogkereskedő hálózatot számolt fel a lengyel rendőrség európai társszervekkel

Külföld - 2025-08-19

Több száz fős nemzetközi drogkereskedő hálózatot számolt fel a lengyel rendőrség európai társszervekkel, a régóta készített akcióban több mint egymilliárd zloty (92,8 milliárd forint) értékű kábítószert foglaltak le - közölte kedden a lengyel központi nyomozóiroda (CBSP).

A hálózat "legalább 2017 óta működött, és legkevesebb tíz tonna marihuánát és egyéb kábítószert forgalmazott az Európai Unió területén" - idézte a közlemény Pawel Zukowskit, a CBSP egyik munkatársát.

A nyomozók 600 kilogramm marihuánát, 180 kilogramm hasist, 40 kilogramm amfetamin-szulfátot, valamint hét lőfegyvert és több száz lőszert is lefoglaltak, ezek összértéke több mint egymilliárd zloty.

A nyomozás még folyik, de már eddig is 170 embert gyanúsítottak meg, egyeseket őrizetbe vettek, illetve előzetes letartóztatásba helyeztek. Az ügyben már bírósági ítéletek is vannak, akár 10 év feletti börtönbüntetésekkel.

A hálózat gerincét Spanyolországban élő lengyelek alkották, és több más európai országba, elsősorban a skandinávokba, Írországba, Németországba, Ausztriába és Lengyelországba szerveztek marihuánaszállítmányokat.

Lengyelországban tilos a vadkender termesztése, illetve a marihuána előállítása, forgalmazása és birtoklása.

A lengyel CBSP több európai állammal, az Europol európai rendőrségi szervezettel, valamint az EU tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős ügynökséggel, az Eurojusttal is együttműködik a nyomozásban.