Tömegdemonstrációt tart a Liga és az Öt Csillag Mozgalom is szombaton Rómában

Külföld - 2018-12-08

- Róma központjába várja híveit Matteo Salvini a Liga vezetője a pártnak az olasz fővárosban először rendezett országos megmozdulására szombaton, miközben Torinóban az Öt Csillag Mozgalom (M5S) hívei tüntetnek, akikhez a francia sárgamellényesek delegációja is csatlakozik.

Kétszáz autóbusszal és három különvonattal érkeznek Rómába a Liga tagjai és választói a Matteo Salvini meghirdette tömegdemonstrációra.

A helyszín az olasz főváros egyik legnagyobb tere, a piazza del Popolo.

Ez a második alkalom, hogy a Liga országos szintű megmozdulást tart, és most először a helyszín nem Milánó, hanem Róma lesz - az eddigi legdélibb olaszországi város, ahol a Liga utcára vonul.

Matteo Salvini a római kormány első hat hónapja sikereinek megünneplésére szólította Rómába híveit. A megmozdulás az Elsők az olaszok! valamint az Ígéretekből tények! címet kapta, amelyek a Liga választási kampányának jelszavai voltak. "Itália felemeli fejét!" - ezt a transzparenst tették ki a Popolo-tlrre péntek este. Beszédet Matteo Salvini tart, aki a Liga képviselte politikai témákat fogja érinteni a migrációtól a Brüsszellel való szembehelyezkedésig.

Elemzők szerint a tömegesre tervezett demonstráció valójában a Liga erejét hivatott bizonyítani: Matteo Salvini meg akarja mutatni, hogy mostanra a Liga már nem az északolasz térség kizárolagos pártja, hanem olyan erő, amely Rómában is képes tereket megtölteni. Salvini Rómában méri le, hogy a lumbárd Liga valóban nemzeti színű párttá nőtte-e ki magát - vélte az olasz sajtó hangsúlyozva, hogy ezzel a Liga meg is kezdi európai parlamenti választási kampányát. Ez lesz Salvini megkoronázása - vélte az Ansa olasz hírügynökség.

Matteo Salvini a közvélemény kutatások adataira támaszkodik, amelyek azt mutatják, hogy a márciusi parlamenti választásokon 17,4 százalékkal teljesített párt jelenleg 34,7 százalékon áll. Ezzel a Liga a legnagyobb olasz párttá vált maga mögé utasítva a márciusi 32,7-ről 24,9 százalékra visszaesett M5S-t.

Az elődpárt Északi Ligát 1989-ben Umberto Bossi alapította a gazdagabb északolasz térségnek az "adófaló" Rómától és a "lusta, elmaradott" Dél-Itáliától tervezett elszakadása érdekében. A 2013-as parlamenti választások után a 4 százalékra süllyedt párt vezetését Matteo Salvini vette át, aki az idén Ligára keresztelte át és kormányra juttatta.

A Liga a megmozdulást hirdető plakátokon azoknak az arcát tüntette fel, akik a párt "ellenségeiként" biztosan nem lesznek jelen: politikusokat és értelmiségieket többek köztük Matteo Renzi és Mario Monti volt miniszterelnökök arcképét, a Salvinit szélsőségesnek tartó nyilvánosan támadó Roberto Saviano íróét és Asia Argento színésznőét.

Torinóban az úgynevezett No Tav mozgalom vonul végig a város központján. A kilencvenes évek közepén alakult mozgalom a Lyon és Torinó közti nagysebességű vasútvonal (olaszul Tav) megépítése ellen tiltakozik az alpesi környezet pusztításának megakadályozására.

A No Tav táborához nem csak környezetvédők, hanem baloldali szervezetek és pártok is csatlakoztak köztük az M5S, amely szintén környezetvédő mozgalomként indult útjára és zászlajára eredetileg a vasútvonal megépítésének leállítását tűzte ki. Az öko-terroristaként megbélyegzett No Tav aktivistái az utóbbi vétizedekben folyamatosan az infrastrukturális beruházást támogató mindenkori olasz kormány ellen tüntettek gyakran erőszakos akciókkal, területfoglalással is.

Időközben azonban az M5S kormányra került és vezetősége már nem foglal határozott állást a vasútvonal ellen, amelynek leállítása milliárdos kárt okozna Olaszországnak. Az M5S-szel kormányzó Liga november 8-án egyenesen a vasútvonal megépítése mellett rendezett tüntetést a No Tav mozgalom bölcsőjének számító Torinóban.

Erre válaszol a szombati megmozdulás, amelyen az M5S bázisa és északnyugat-olaszországi politikusai is részt vesznek. A szervezők figyelmeztettek, hogy nem lesznek politikailag korrektek, és a tüntetés kormányellenes jelszavaktól sem lesz mentes. A felmérésekben támogatást vesztő M5S kormánypolitikusainak egy része is csatlakozni akar a tüntetéshez, amelynek első számú célpontja a párt élvonalbeli politikusa Danilo Toninelli infrastrukturális és közlekedési miniszter. Nem lesz jelen az M5S-t vezető Luigi Di Maio, miközben a pártot alapító Beppe Grillo - aki szintén nem vesz részt - áldását adta a No Tav felvonulásra.

A No Tav megmozdulásán a franciaországi sárgamellényesek delegációja is részt vesz.