Ukrajnában már több mint 23 ezren haltak bele a betegségbe

Külföld - 2021-02-03

- Ukrajnában szerdára megint gyorsult kissé a koronavírus-fertőzés terjedése, egy nap alatt több mint háromezer új beteget jegyeztek fel, ismét sokan kerültek kórházba, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma pedig mostanra meghaladta a 23 ezret.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 3285 új esettel 1 227 164-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 165 áldozattal 23 089-re. Eddig 1 045 473-an gyógyultak meg, közülük előző nap több mint tízezren, az aktív betegek száma így csaknem hétezerrel 158 602-re csökkent.

Előző nap megint kimagaslóan sok, 2159 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba.

A legtöbb új beteget, 330-at megint az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben jegyezték fel, ahol az azonosított fertőzöttek száma már mintegy 129 ezer.

Jaroszlav Kucser egészségügyi miniszterhelyettes szerdai tájékoztatóján elmondta, hogy a tárcánál kidolgoztak egy informatikai modult, amelynek segítségével egy rendszerben tárolhatják majd az összes adatot azokról, akik megkapták a koronavírus elleni oltást. Szavai szerint ez a modul nemzetközi szabványokat alkalmaz az adatok tárolására, és lehetővé teszi, hogy az elvégzett immunizálással kapcsolatos információkat kényelmes formátumban tárolják mind az orvos, mind a páciens számára. A rendszerben az orvos feltüntetheti, hogy a páciens milyen típusú vakcinát, és az adott napig hány dózist kapott meg, illetve azt is, ha valamilyen okból nem volt javallott a beoltása.

Ukrajnában az eddigi információk alapján az első adag oltóanyagok várhatóan a hónap közepén érkeznek meg abból a mintegy 1,9 millió dózisból, amelyet a Sinovac kínai gyógyszergyártó vállalattól vásárolt a kormány. Ebből egészségügyi alkalmazottakat, valamint idős embereket és krónikus betegeket terveznek beoltani.