Zelenszkij: Erősebb támogatást igényel Ukrajna Berlintől

Külföld - 2024-12-09

Erősebb fellépést követelt Berlintől Kijev támogatásában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, amikor fogadta az ukrán fővárosban látogató Friedrich Merzet, a német konzervatívok vezetőjét, aki versenybe kíván szállni a kancellári tisztségért.

Zelenszkij diplomáciai megoldást szorgalmazott a háború mielőbbi lezárására, mert az „több életet menthet meg”.

Kijev hónapok óta kéri Berlintől Taurus hosszú hatótávolságú robotrepülőgépek küldését, de a szociáldemokrata Olaf Scholz német kancellár mindmáig elutasította ezt a kérést az Oroszországgal vívott háború eszkalációjától tartva.

„Erősebb és határozottabb lépésekre számítunk Németország részéről, az ön részéről különösen” – mondta Zelenszkij a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökével tartott közös kijevi sajtótájékoztatóján.

Az ukrán elnök a Taurus rakétákra utalva egyebek mellett reményét fejezte ki, hogy Berlin lehetővé teszi Kijev „hosszú hatótávolságú” kapacitásainak a növelését.

Friedrich Merz megismételte, hogy kész ilyen, német–svéd gyártmányú fegyvereket szállítani Kijevnek, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy orosz területen kizárólag katonai célpontok ellen lehet őket bevetni.

„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy lehetővé tegyük Ukrajna számára az önvédelemhez való jog korlátozás nélküli gyakorlását, hogy minél előbb véget vessenek ennek a háborúnak” – jelentette ki a CDU elnöke a közös sajtótájékoztatón.

„Lehetővé akarjuk tenni, hogy a hadseregük elérje az oroszországi katonai támaszpontokat, nem a polgári lakosságot, nem az infrastruktúrát, hanem azokat a katonai célpontokat, amelyekről az önök országa ellen harcolnak” – mondta Friedrich Merz, akinek az országa kijevi közlés szerint a második legnagyobb katonai segítséget nyújtja Ukrajnának az Egyesült Államok után.

A Taurus rakéta hatótávolsága 500 kilométer, nagyobb, mint a jelenleg Ukrajna rendelkezésére álló ATACMS amerikai ballisztikus rakétáé, illetve a francia-brit Storm Shadows/Scalp robotrepülőgépé.

Volodimir Zelenszkij felszólította Friedrich Merzet, valljon nyíltan színt Ukrajna NATO-csatlakozásával kapcsolatos álláspontjáról, amelyet a jelenlegi német kormány ellenez.

Kijev szerint a NATO-csatlakozás elengedhetetlen az Oroszországgal szembeni biztonság szempontjából, Zelenszkij mielőbbi meghívást követel, elismerve ugyanakkor, hogy a felvételre csak az Oroszországgal vívott háború lezárása után kerülhet sor.

Merz immár másodszor jár Kijevben az orosz invázió 2022. februári kezdete óta, mostani látogatása előtt egy héttel Scholz kancellár volt Kijev vendége.

Az ukrajnai háború a németországi választási kampány egyik fő témája, Friedrich Merzre a közvélemény-kutatások szerint a szavazók mintegy 30 százaléka kívánja leadni voksát.

A sajtótájékoztatón Zelenszkij azt is kijelentette, hogy „Ukrajna minden korábbinál határozottabban véget kíván vetni a háborúnak”. „Kétségtelen, hogy egy diplomáciai megoldás több életet menthet meg” – szögezte le.

Az ukrán elnök azt is elmondta, hogy szombaton Párizsban Emmanuel Macron francia elnökkel és Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel megvitatta a frontvonalak „befagyasztását”. Zelenszkij közölte: elmondta a két vezetőnek, hogy nem hisz abban, hogy Vlagyimir Putyin jelenleg véget akarna vetni a háborúnak, erre rá kell kényszeríteni az orosz elnököt.