Négyszázharminc éve, 1576. augusztus 27-én halt meg Velencében Vecellio Tiziano, a velencei érett reneszánsz mestere, az európai festészet kiemelkedő alakja. 1488 körül született Pieve di Cadoréban, a bizonytalanságban ő is vétkes, mivel élete végén legendája fokozása céljából öregítette magát.
Tízéves korában Velencébe küldték nagybátyjához, aki felismerve adottságait Giovanni Bellini műhelyébe adta be. A velencei festők ekkor mindent természet után festettek, s Tiziano is ezt tanulta meg. 1507 körül tűnt fel Giorgione, aki nem készített előre vonalas rajzot s plasztikusabban festett, erős és lágy színeket is alkalmazva. Tiziano hamarosan őt kezdte utánozni, oly sikeresen, hogy össze is tévesztették műveiket.
Freskókat készített Vicenzában, Ferrarában és Padovában, s Giorgionéval festette első nagy művét, a Fondaco dei Tedeschi homlokzatának allegorikus falkép-sorozatát. A fennmaradt töredékek is érzékeltetik a két mester alakformáló erejét és színeik velencei melegségét. Az 1510-es években részt vett a a velencei Palazzo Ducaléban tönkrement freskók pótlásában, majd Bellini halála után, 1516-ban ő fejezte be a IV. Sándor pápa előtt megalázkodó Barbarossa Frigyest ábrázoló freskót. A Köztársaság hivatalos festője lett s évi 300 scudót kapott; e poszton minden dózsét meg kellett örökítenie.
1523-ban találkozott V. Károly császárral, akiről Augsburgban két egészalakos portrét készített. Portrét festett a császári udvar tagjairól, így Mária magyar királynéról s Ferdinánd későbbi magyar királyról is. Károly udvari festővé, államtanácsossá, palotagróffá, aranysarkantyús lovaggá tette, 1548-ban és 1550-ben részt vett a német császári tanácsban. A Károlytól kapott évi 200 scudót a spanyol II. Fülöp ugyanennyivel egészítette ki, így Tiziano 1549-től fényűzően élt velencei palotájában.
Életműve a quattrocento végétől a barokk kezdetéig ível, s gazdag kolorit jellemzi. Létrehozta az ideálportré és a jellemábrázolás szintézisét, a táj s a benne lévő figurák harmóniáját. E korszakot az Égi és földi szerelem című, sokat elemzett allegóriája, a derűs reneszánsz szépségideál megfogalmazása zárta le.
1516-18 közt festette óriási velencei oltárképét, Mária mennybemenetelét: a három szintre tagolt jelenet dinamikusan sodorja a tekintetet a menny felé, méltó társa Raffaello vatikáni Stanzáinak. A Krisztus sírbatételét a mantovai Gonzagáknak festette a húszas években, a halott sárgás teste, a sötét és világos drapériájú halotthordozók, Mária és Magdolna színes ruhái s a viharos ég kontrasztja adja vissza a tragédia feszültségét.
A század harmincas éveinek elején festette Giorgione nyomán az Urbinói Vénuszt, a velencei humanizmus női szépségeszményének apoteózisát. III. Pál híres képén a pápa élénk szelleme, törékenysége, unokaöccsei: Alessandro bíboros tartózkodó tekintete és Ottavio herceg mesterkélt hajlongása a három jellem különbségeit hangsúlyozza.
Ő festett először egészalakos portrét, Mendoza spanyol követről 1541-ben. Az 1550-es években készült a Szentháromság imádása, itt a sistinai Utolsó ítélet hatását érezni. A császár családja alázatos vezeklőként könyörög, s a festő magát is ráfestette. A képet a lemondott Károly magával vitte.
Tizianónak jelentős szerepe volt a mozaikművészet fejlődésében is, a Szent Márk székesegyház több alkotása az ő vázlatai alapján készült. Utolsó korszaka manierista vonásokkal bővült, új színrendszerében szinte eltűnt a testek anyagszerűsége, ekkor keletkezett a Budapesten őrzött Trevisiani dózse képmása is. Míg korai képeit finoman és részletesen dolgozta ki, kései művei elnagyoltak, csak távolról hatásosak.
Élete végén stílusa megújult, új kompozíciókat próbált ki, egyszerűbb színekkel alkotott. Öregkori megújulását Vayer Lajos az idős Verdihez hasonlítja, s ez a velencei reneszánsz fináléja is. Halála előtt a francia III. Henrik s más uralkodók járultak a festők fejedelme elé.
Mellette bontakozott ki két nagy festő, Tintoretto és Veronese; hármuk Velencéje sokáig őrizte a klasszikusok örökségét. "Ha Tizianónak a művészet és a rajztudás ugyanúgy segítségére volna, mint a természet, főként, amikor eleven modell után dolgozik, senki sem festhetne jobb képet nála, hiszen hallatlanul szép a lelke, és nagyon kecses és eleven a stílusa" - idézi Michelangelót a biográfus Vasari.
Az idén a Szépművészeti Múzeum két kiállítást szervezett a velencei festőóriás művei köré. (forrás: MTI)