A kínai tiltakozás ellenére elárverezték Angliában a Pekingből elhurcolt ritka régiséget

Kultúra - 2018-04-12

A kínai tiltakozás ellenére elárvereztek Angliában egy Pekingből elhurcolt ritka és nagy értékű régiséget, amely a becsült ár többszöröséért kelt el - közölte a BBC.

A Nyugati Csou-dinasztia korából (i.e. 1027-771) származó bronz vizesedény, amelyet a második ópiumháború alatt, 1860-ban vitt magával egy fosztogató brit katona a pekingi Régi Nyári Palotából, a becsült 120-200 ezer font helyett 410 ezer fontért (146 millió forint) kelt el a kenti székhelyű Canterbury Auction Galleries szerdai árverésén.

A tigrismotívumokkal díszített és ezért Tiger Ying néven emlegetett fedeles víztartó edényhez hasonlóból korábban csak ötöt ismertek. Az aukciósház katalógusa idézi a brit haditengerészet egy katonáját, aki családjának küldött leveleiben azzal dicsekszik, hogy a császári palota 1860-as kifosztásakor sikerült megkaparintania több bronz- és zománcozott edényt, és reméli, hogy azokat sikerül majd hazajuttatnia Angliába.

A rendkívül míves kidolgozású vizesedényt egy kenti lakásban találták több más későbbi, a Csing-dinasztia korából származó műalkotással együtt.

A kínai kulturálisörökség-védelmi hivatal több csatornán keresztül is kapcsolatba lépett az aukciósházzal, és kérte az árverés törlését, a nemzetközi egyezmények és a szakmai etika betartását, "a kínai nép kulturális jogainak és nemzeti érzületének" tiszteletben tartását.

Miután az aukciósház nem volt hajlandó elállni az ügylettől, a kínai kormányhivatal az árverés bojkottjára szólította fel a műgyűjtőket és műkereskedőket.

A média megkeresésére az aukciósház nem volt hajlandó kommentálni a kínai kérést.

A kínai örökségvédelmi hivatal közölte, hogy minden szükséges lépést megtesz a Kínából illegálisan megszerzett kínai kulturális javak visszaszerzésére.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza