A magyar kultúra hatotta át a debreceni Vojtina Bábszínház évadát

Kultúra - 2011-06-16

A magyar kultúra ápolása, megjelenítése és továbbadása volt a legfontosabb szempont a debreceni Vojtina Bábszínház csütörtökön zárult évadában - hangsúlyozta a bábszínház sajtótájékoztatóval egybekötött évadzáróján Asbóth Anikó igazgató, aki a jövőt is hasonló koncepcióval képzeli el.

    Az intézmény vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógusoktól kapott visszajelzések egyértelműen megerősítik őket a magyar kultúra megjelenítésének helyességében. A bábszínházba járó gyerekek a népmeséket, népdalokat játékos formában, a színház eszközeivel megjelenítve élvezhetik - emelte ki.

    Mint mondta, a 2010/2011-es évadban többször is jártak külföldön és más magyarországi színházakban is vendégjátékon. Ezek sorából kiemelte bolognai fellépésüket: a Debreceni Nyári Egyetem közvetítésével alakult ki kapcsolatuk a helyi magyarokkal és ennek volt hozadéka az itáliai előadás.

    Az idén 35 éves Vojtina Bábszínházban az elmúlt évad 450 előadását mintegy 31 ezren látták. A most zárult színházi szezonban öt bemutatót tartottak és a következő évadban is ugyanennyit terveznek. Asbóth Anikó az MTI érdeklődésére elmondta: valamelyest csökkent a nézőszámuk, de nem jelentősen. "A családok elszegényedését sajnos mi is érezzük, éppen ezért az elmúlt évadhoz hasonlóan jövőre sem emeljük a jegyárakat" - fűzte hozzá.

    Az igazgató elmondta, hogy csökkent a bábszínház fenntartójától, a debreceni önkormányzattól kapott támogatásuk. Somogyi Béla alpolgármester ennek kapcsán azt mondta, hogy "az ország túlélési állapotban van, és ezt minden más területhez hasonlóan a kultúra is megérzi."

    A politikus méltatta a színház társulatának színvonalas munkáját és reményét fejezte ki, hogy optimistán tekinthetnek a jövőbe.

    Asbóth Anikó az elmúlt évadból kiemelte az augusztusi Idesüss a figurásra című évadnyitó napot, az ifjúsági közösségnek szóló előadássorozatukat, a kortárs magyar drámáknak helyt adó debreceni DESZKA Fesztiválon való részvételüket, és minden érdeklődő családot meghívott a június 19-ei Mutatványos Napra a Nagyerdei Kultúrparkba.