A Soul Exodus és az Ultra is versenyez az idei Krakkói Filmfesztiválon

Kultúra - 2017-05-29

Bereczki Csaba Soul Exodus és Simonyi Balázs Ultra című alkotása is versenyez a rövid- és dokumentumfilmeket felvonultató 57. Krakkói Filmfesztiválon.A Magyar Nemzeti Filmalap hétfői közleménye szerint az 1961-ben alapított krakkói filmfesztivál a nagyvilág rövid- és dokumentumfilmes újdonságainak legjavát mutatja be június 4-ig.

Bereczki Csaba klezmerzenészek főszereplésével készült egész estés dokumentumfilmje a DocFilmMusic válogatásba kapott meghívást, amelyben tíz alkotás versenyez.

A Soul Exodus középpontjában a The Brothers Nazaroff alkalmi formáció amerikai születésű zenészei állnak, akik a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat, zsidó identitásukat. Az öt muzsikus egyfajta fordított exodusként kel útra: hajóval utaznak nyugatról keletre, Montrealból New York, Párizs, Berlin, Budapest, Nagyvárad érintésével jutnak el Besszarábiába, Moldovába. A Soul Exodust a magyar közönség tavaly decemberben láthatta először.

Simonyi Balázs Ultra című alkotása a dokumentumfilmek nemzetközi versenyében indul. A rendező és forgatócsoportja öt versenyző küzdelmét mutatja be a 246 kilométeres Spartathlon futóversenyen. A film különlegessége, hogy az öt futó egyike maga a rendező, aki már többször teljesítette a távot.

Az HBO Europe, a Speak Easy Project és az Anemon közös produkciójában készült Ultra már számos premier előtti vetítésen látható országszerte, a mozikban szeptember 21-től lesz műsoron a Mozinet forgalmazásában.

A vasárnap kezdődött krakkói filmfesztivál közönségének, köztük több mint 800 nemzetközi szakmabelinek a magyar filmeket az alkotók személyesen mutatják be. M. Tóth Géza filmrendező a rövidfilmes verseny zsűrijének tagja