-A Kis Palesztina - napló egy ostrom alatt álló városról, Abdallah Al-Khatib munkája kapta a legjobb emberi jogi dokumentumfilm díját a 19. Verzió Filmfesztiválon - közölték a szervezők.
A díjnyertes dokumentumfilm naplóként követi nyomon a civilek életét Damaszkusz egyik kerületében a szíriai rezsim brutális ostroma alatt - olvasható a szombat esti díjátadóról kiadott közleményben.
A zsűri különdíját a nemzetközi versenyben a Túl a traumán című film alkotóinak ítélték oda. Vedrana Pribacsic filmje három éven keresztül követ három nőt, akik a horvát függetlenségi háború idején szexuális erőszakot éltek túl, és feltárja legmélyebb érzéseiket, miközben újra rátalálnak belső erejükre.
A legjobb magyar dokumentumfilm Vízkelety Márton és Ugrin Julianna A döntés című alkotása lett. A film alkotói Murakeresztúr plébánosának, Róbert atyának a személyes történetén keresztül egy rendszerszintű jelenséget mutatnak be, amely világszerte állít nyomasztó dilemma elé papokat. A zsűri különdíját Dér Asia A magunk módjára üvölteni című filmje kapta.
A legjobb diák- és elsőfilm díját a nemzetközi zsűri Jan-Christoph Gockel A forradalom felfalja gyermekeit! című filmjének ítélte. A fikcióval elegyítő, mockumentary stílusú filmben egy színházi rendező társulatával Burkina Fasóba utazik, ahol belekeverednek az éppen kitörő forradalomba.
A közönségdíjat Matt Sarnecki Egy újságíró meggyilkolása című alkotása nyerte el, amely Ján Kuciak szlovák újságíró meggyilkolásának körülményeiről szól.
A közlemény szerint a fesztivál hétfőtől online is folytatódik: a legtöbb film, köztük a legtöbb nyertes alkotás és a kapcsolódó beszélgetések elérhetőek lesznek a Verzió online felületén. A filmek november 20-án éjfélig kölcsönözhetőek.