Átadták a Thália Humorfesztivál díjait

Kultúra - 2014-02-11

Átadták kedden a második alkalommal megrendezett Thália Humorfesztivál díjait, amelyeket az idén is öt kategóriában ítéltek oda. A legjobb előadás díját a TÁP Színház Jövedelmező állás című produkciója kapta.

 A vasárnap zárult ötnapos fesztiválon - amelyen 12 produkciót láthatott a közönség - olyan előadók és társulatok is felléptek, amelyek nem szoktak nagyszínházi, sőt színházi keretek között sem előadni, ám most erre is lehetőségük volt és sikerrel szerepeltek - mondta Lantos Anikó fesztiváligazgató.

    "Aki megnézte az elmúlt napok előadásait, láthatta, hogy mennyi mindenen tudunk nevetni, mennyire szeretünk nevetni és vágyunk rá, hogy igényes szórakozásban legyen részünk" - mondta.

 Lantos Anikó kiemelte: ez alkalommal olyan nézők is eljöttek a színházba, akik talán még soha nem jártak a Tháliában, emellett a teátrum törzsközönsége is vett jegyet a számára újdonságnak számító produkciókra.

    Az eseményen a legjobb kabaré/stand-up produkció díját Kőhalmi Zoltán vehette át az Én, Kőhalmi Zoltán című előadásért. A legjobb színművésznek járó elismerést Járai Máté kapta a győri Nemzeti Színház A kripli című produkciójában nyújtott alakításáért.

    A legjobb kabaré/stand-up előadó díját Méhes Csaba A pisztráng - pácban, körettel című produkciójával nyerte el. Szamosi Zsófia a Szakkör elnevezésű független alkotócsoport Művház című színházi sorozatában nyújtott alakításáért a zsűri különdíját vehette át.

    A produkciókat értékelő zsűri tagja volt Szabó Borbála író, dramaturg; Gordon Eszter fotóművész; Vida Péter színművész; Ugrai István kritikus és Horváth Gergely szerkesztő-műsorvezető.

    Litkai Gergely, a fesztivál ötletgazdája, művészeti vezetője arról beszélt, hogy a rendezvény elérte a célját: meg tudták mutatni, hogy mennyire sokszínű a humor 2013-ban. Felidézte, hogy a fesztiválon a közönséget szakmai beszélgetés is várta, ahol az előadások alkotóival találkozhattak az érdeklődők. A fesztivál díjait a művészeti vezető mellett a zsűri tagjai adták át.