Az Európai Bizottság ötmillió euróval támogatja a nemzetközi filmprojekteket

Kultúra - 2012-03-13

Harmincöt filmes projekt részesül a MEDIA Mundus program, vagyis az EU audiovizuális ágazatra vonatkozó globális együttműködési és csereprogramjának összesen öt millió eurós támogatásában - közölte kedden Brüsszelben az Európai Bizottság.

    Az unión belül már korábban sikeresnek bizonyult MEDIA program globális változata, a MEDIA Mundus "ösztönzi a nemzetközi koprodukciókat, fellendíti a világméretű forgalmazást és versenyképesebbé teszi az audiovizuális iparágat" - nyilatkozott ennek kapcsán Andrulla Vasziliu, az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos.

    A társfinanszírozásra kiválasztott 35-ös projektlistán van egyebek közt az "IPEDA MUNDUS", amely elősegíti az európai filmek brit és kanadai kiemelt internetes videoplatformokon való bemutatását, ugyanakkor észak-amerikai filmrendezőknek is segíti a hasonló európai terjesztési csatornákhoz való hozzáférést.

    Szintén uniós támogatásra számíthat az "EYE ON FILMS" nevű projekt. Ez olyan forgalmazók és fesztiválok globális hálózata, ahol rendezők első játékfilmjeit forgalmazzák húsznál is több országban.

    A "DOCSTORIES" - szintén a MEDIA Mundus keretéből támogatandó program - olyan kreatív dokumentumfilmtervek és innovatív, dokumentumjellegű programok megvalósítását célzó képzési műhelytalálkozó, amely Oroszországot, Törökországot, Ukrajnát, Romániát, Bulgáriát, Fehéroroszországot, Azerbajdzsánt, Grúziát, Moldovát és Örményországot kapcsolja össze. A "DOCSTORIES" projekt szintén hálózaton gondoskodik majd a dokumentumfilmek terjesztéséről és a bevált gyakorlatok cseréjéről.